2015. július 14., kedd
Csak azt tapossuk, akit könnyű
A kóbor állatokat sokan sajnálják, etetik, befogadják, míg mások ott és úgy ártanak nekik, ahol érik. Az egyik lakástulajdonos fel volt háborodva, mert az ablaka alatt macskákat etettek. (Már nem. Elérte célját.) Igaz minden etetés után összeszedték a tányérkákat, kitakarították a szemétledobót.
De az is igaz, hogy a panaszos ki sem lát egy ablakán sem, még az erkélyről sem, mert az utóbbira is redőnyöket tetetett, és évek óta fel sem húzta!! Semelyiket.
Mégis mi volt az indoka a macskaetetési hadjáratban? Az, hogy döglegyek szállnak be hozzá, és büdös van a lakásában a macskák miatt.
1. Büdös lehet a szeméttárolótól - ami 2 méterre van az ablaka alatt -, ha nem mossák, tisztítják ki a konténert éveken át. Itt nem nagyon szokás.
2. Büdös lehet az ablakától 8 méterre levő sarkon naponta megjelenő emberi ürüléktől és pisitől, amit a részegek, hajléktalanok hagynak ott - évtizedek óta! -.
Mikor megkérdezték, hogy mi a véleménye ez utóbbiról, azt felelte:
- Az ellen nincs mit tenni...
Na, ja... Abba rúgjunk akibe, amibe könnyű!
Ez körülbelül olyan, mintha két rivális banda úgy döntené el, melyik az erősebb, hogy egy-egy tagjuk megbirkózik egymással. Az egyik bandából kiáll egy izomagyú, aki a másik hasonló összetételű csapatból kiválasztja, mert kiválaszthatja az addig is csak megtűrt, vékonyka, szélseérjemertkidől srácot. Eredmény? Nem kérdéses.
Mivel indokolta a választást az izomkolosszus?
- Miért pont a kis csávót választottam? Mert a többivel szemben nem lett volna esélyem.
Ennyi.
2015.07.14.
2015. július 11., szombat
Csak?
Mert kezdve onnan, hogy vagyunk, állandóan a miértekbe botlunk.
Na már most attól eltekintve, hogy fogalmam sincs róla, mi lett volna, ha nem születek meg, sőt, ha a neandervölgyi embert kérdezném, hogy miért, azt tutira vehetjük, hogy ő sem, ez egy nagyon sarkalatos problémához vezethet. Mert, miért is ne? És, ha miért is ne, akkor már valamivel közelebb - vagy távolabb - kerültünk a problémához. Igen. Ez ugyanis probléma. Nem filozófiai szinten, hanem privát. Mert megint csak az jön a képbe, hogy miért? Ahelyett, hogy még húznám a lóbőrt, itt kapásból improvizálok egy tucat marhaságot. De miért?
Mert inkább úgy lenne helyes a kérdés, hogy miért is miért a miért??
Kérem szépen, erre adja meg inkább a választ! Mert nem kérdés a simán miért. Arra a válasz egyszerűen: Azért! És punktum.
2014.május - FB-on
Fejetlenke
- mese -
Igazság szerint Sárkányka nagyon utálta magát, tüzestől, okádástól, fejestől, farkastól. Mióta megszületett minden percben arra vágyott, hogy pihe-puha nyuszi legyen.
Úgy gondolta, hogy nem is kerülne nagy erőfeszítésébe, hiszen a szívében mindig is annak érezte magát. De a külseje nem engedte meg, hogy a világnak is megmutassa, milyen is ő valójában. Még megriasztotta volna a környezetét.
Pedig mennyire utált haragudni, üvölteni, uram'bocsáss még illetlen szavakat is köpködni. De ez volt megírva a sárkányok nagy etikai kódexében. Az írott szó pedig szent volt számára.
Így egyre bánatosabb lett, egyre mérgesebb, s ha már mérges volt akkor egyre erőteljesebben okádta a tüzet. Addig-addig hergelte magát a nagy önsajnálatban, hogy egyszer úgy begorombult, hogy már azt sem tudta, min húzta fel magát.
Na, akkor telt be a pohár. Akarom mondani vesztette el a fejét. Nem egyet, nem kettőt, hanem mind a hetet. El is indult, hogy megkeresse és helyére rakja mindet.
Ahogy ment, mendegélt, úton-útfélen csak ezt üvöltözték gúnyosan felé:
- Fejetlenke! Fejetlenke!
Szegény - valóban fejetlenke - szégyenében és nagy sárkánymibenlét-válságában elhatározta, hogy nem foglalkozik tovább a világgal. Hogy is foglalkozott volna, ha már a teste nem volt ép. A közmondás szerint így a lelke sem lehetett az. Fejetlen lett? Ám legyen.
Legalább nem tud annyit gondolkodni a bajokon, s ha már nem gondolkodik, akkor biztosan bajok sem lesznek. Ha nincsenek bajok, akkor az sem baj, ha egy feje sincs. Kicsit torz, kicsit ijesztő - még hét fejjel sem volt ennyire -, de a szíve a helyén van. Ha pedig szíve van, akkor valószínű, jobb bármelyik hétfejű sárkánynál. Akár olyan szelíd, kedves, - mindenki felé nyitni kész kíváncsisággal - szeretetre méltó is lehet, mint a félős nyuszika.
Azzal sarkon fordult, bement az első jelmezkölcsönzőbe. Vett hét nyuszi-álarcot, amiket a hiányzó fejek helyére rakott fel, és elment a Walt Disney stúdióba.
Azóta is ott él boldogan az archívumban. Senki nem tudja, pontosan melyik dobozban, de ha egyszer rátalálnak, és mind a hét fejét rekonstruálják, biztosan nem éli túl. Így Ti se keressétek!
*
Hogy mi a tanulság? Talán az:
Van "silány, förtelmes belső selyemmézzel pácolva", és van amikor a rút mögött rejtőzik egy értékes, szép lélek.
És van, hogy melléfogsz...
Ezért ne rohanj fejetlenül a falnak, mert nem lesz mivel álmodni! Inkább szedd össze magad, és ne várd, hogy mindenkinek kedves nyuszi légy! Sárkányok nélkül szebb lehet, de unalmasabb is lenne az élet...
a kis beste Fejetlenke
*
Ps.:
Persze az is igaz lehet, hogy mindegy mit teszel, alapjában véve nem változol;
vagy az, hogy felületesen ne ítélkezz, ne ítéld meg a másikat!
A többi tanulságon majd este, ha nem jön álom a szemetekre, törjétek Ti a fejeteket!
2015.07.11.
Zsefy Zsanett-től
Igazság szerint Sárkányka nagyon utálta magát, tüzestől, okádástól, fejestől, farkastól. Mióta megszületett minden percben arra vágyott, hogy pihe-puha nyuszi legyen. Úgy gondolta, hogy nem is kerülne nagy erőfeszítésébe, hiszen a szívében mindig is annak érezte magát. De a külseje nem engedte meg, hogy a világnak is megmutassa, milyen is ő valójában. Még megriasztotta volna a környezetét.
Pedig mennyire utált haragudni, üvölteni, uram'bocsáss még illetlen szavakat is köpködni. De ez volt megírva a sárkányok nagy etikai kódexében. Az írott szó pedig szent volt számára.
Így egyre bánatosabb lett, egyre mérgesebb, s ha már mérges volt akkor egyre erőteljesebben okádta a tüzet. Addig-addig hergelte magát a nagy önsajnálatban, hogy egyszer úgy begorombult, hogy már azt sem tudta, min húzta fel magát.
Na, akkor telt be a pohár. Akarom mondani vesztette el a fejét. Nem egyet, nem kettőt, hanem mind a hetet. El is indult, hogy megkeresse és helyére rakja mindet.
Ahogy ment, mendegélt, úton-útfélen csak ezt üvöltözték gúnyosan felé:
- Fejetlenke! Fejetlenke!
Szegény - valóban fejetlenke - szégyenében és nagy sárkánymibenlét-válságában elhatározta, hogy nem foglalkozik tovább a világgal. Hogy is foglalkozott volna, ha már a teste nem volt ép. A közmondás szerint így a lelke sem lehetett az. Fejetlen lett? Ám legyen.
Legalább nem tud annyit gondolkodni a bajokon, s ha már nem gondolkodik, akkor biztosan bajok sem lesznek. Ha nincsenek bajok, akkor az sem baj, ha egy feje sincs. Kicsit torz, kicsit ijesztő - még hét fejjel sem volt ennyire -, de a szíve a helyén van. Ha pedig szíve van, akkor valószínű, jobb bármelyik hétfejű sárkánynál. Akár olyan szelíd, kedves, - mindenki felé nyitni kész kíváncsisággal - szeretetre méltó is lehet, mint a félős nyuszika.
Azzal sarkon fordult, bement az első jelmezkölcsönzőbe. Vett hét nyuszi-álarcot, amiket a hiányzó fejek helyére rakott fel, és elment a Walt Disney stúdióba.
Azóta is ott él boldogan az archívumban. Senki nem tudja, pontosan melyik dobozban, de ha egyszer rátalálnak, és mind a hét fejét rekonstruálják, biztosan nem éli túl. Így Ti se keressétek!
*
Hogy mi a tanulság? Talán az:
Van "silány, förtelmes belső selyemmézzel pácolva", és van amikor a rút mögött rejtőzik egy értékes, szép lélek.
És van, hogy melléfogsz...
Ezért ne rohanj fejetlenül a falnak, mert nem lesz mivel álmodni! Inkább szedd össze magad, és ne várd, hogy mindenkinek kedves nyuszi légy! Sárkányok nélkül szebb lehet, de unalmasabb is lenne az élet...
a kis beste Fejetlenke
Ps.:
Persze az is igaz lehet, hogy mindegy mit teszel, alapjában véve nem változol;
vagy az, hogy felületesen ne ítélkezz, ne ítéld meg a másikat!
A többi tanulságon majd este, ha nem jön álom a szemetekre, törjétek Ti a fejeteket!
2015.07.11.
Zsefy Zsanett-től
Az önelégült
Attól, mert valaki a kék ég helyett a zöld alatt totál elégedetten ücsörög, még nem jelenti, hogy színvak. Csupán előtte még sosem látta a béka fenekét.
2015.07.11.
Zsefy Zsanett-től
2015. július 10., péntek
Néha oly kevés is elég a boldogsághoz
Megható, kedves pillanatok...
Edgar's Mission
https://www.facebook.com/edgarsmission
Igen, egyszer az ember odáig juthat, hogy teljesülhet az a vágya, hogy minden a helyébe jöjjön...és amikor a Minden egy kis szeletét így helyébe hozzák nem is tudja, hogy örüljön-e vagy sírjon. A vágyaink olykor bánatkönnyes örömökben teljesülnek. Hogy mégis érdemes az örömszerzésnek ez az emberi módja, azt csak az tudja, érzi igazán, aki részese lehet. Ezek a fotók mindezt hitelesen örökítették meg. Még több ilyen boldog percet kívánok még több ilyen helyzetben álmodozó, emlékező embertársainknak! (Nálunk is jó lenne ezzel a szép, humánus kezdeményezéssel találkozni...bár lehet, hogy elvétve itt-ott már előfordult.)
2015.07.10.
Edgar's Mission
https://www.facebook.com/edgarsmission
Igen, egyszer az ember odáig juthat, hogy teljesülhet az a vágya, hogy minden a helyébe jöjjön...és amikor a Minden egy kis szeletét így helyébe hozzák nem is tudja, hogy örüljön-e vagy sírjon. A vágyaink olykor bánatkönnyes örömökben teljesülnek. Hogy mégis érdemes az örömszerzésnek ez az emberi módja, azt csak az tudja, érzi igazán, aki részese lehet. Ezek a fotók mindezt hitelesen örökítették meg. Még több ilyen boldog percet kívánok még több ilyen helyzetben álmodozó, emlékező embertársainknak! (Nálunk is jó lenne ezzel a szép, humánus kezdeményezéssel találkozni...bár lehet, hogy elvétve itt-ott már előfordult.)
2015.07.10.
2015. július 9., csütörtök
A hír, ami nem mindenkit érint meg
Halálig szerelem...
"A fecskét egy autó ütötte el, amikor az alacsonyan akart keresztül szállni az úton. Életben maradt, de nem tudott többet mozdulni. A párja élelmet vitt neki. Minden szeretetével és együttérzésével vitte az élelmet. Aztán ismét élelmet vitt az úton fekvő párjának, de rémülten észlelte, hogy a párja már nem él. Próbálta megmozdítani, próbált életet lehelni belé....Ráeszmélve arra, hogy a társa halott, őrült szeretettel sírni kezdett. Végül, tele szomorúsággal és bánattal, még nagyon sokáig az elpusztult társa mellett állt tanácstalanul és összezavarodva."
Ezek a képek Franciaország egyik vezető újságjában jelentek meg, melynek e képek hatására minden példányszáma elkelt. Hiába, az emberekben is van még érzés... ezt használja ki könyörtelenül jelen világunk. Ezek a képek úgy kellenek nekünk, mint az a falat élelem a földön fekvő fecskének. Hittet adnak, hogy a világ mégsem olyan rossz, és hogy van remény. Ha majd el is kell mennünk, legalább szeretettel a szívünkben tegyük... azt ne vegye el senki tőlünk."
Földbirtok szerzés
Alakváltó cserép, ami együtt nő a növényeinkkel
http://sokszinuvidek.hu/kertunk-portank/5610-Alakv%C3%A1lt%C3%B3-cser%C3%A9p,-ami-egy%C3%BCtt-n%C5%91-a-n%C3%B6v%C3%A9nyeinkkel
A jövőben nem lesz szükségünk átültetni virágainkat a remek találmánynak köszönhetően.
*
Én pedig arra gondoltam, hogy nagy kár, hogy a virágföld nem követi az origami példáját! Akkor talpalatnyi földdel kezdenénk, s pár év múlva földbirtokosok is lehetnénk...
2015. július 8., szerda
Karosszékes állatbarátok
Aki megfordul a facebookon tapasztalhatja, hogy naponta több tucat fotó kerül fel elhagyott, kitett, bántalmazott, vagy a szó szoros értelmében szorult helyzetbe (helyre) került állatokról. Természetes, hogy sokan nem állják meg szó nélkül a látottakat, miközben mások felállnak a gép mellől és elindulnak segíteni, menteni.
A pozitív javaslatokon, ötleteken, segíteni akaráson túl viszont nem egyszer találkozhatunk olyan reakciókkal, hogy aki a fotót csinálta, miért nem maradt ott, vette ki, fogadta be, mentette meg, mászott le vagy fel érte, értük..?!
Képzelje magát az ilyen reklamáló abba a helyzetbe, amit nem ismer, de vele is megtörténhet.
Autópályán utazik, nincs mód megállni - tudtommal akárhol nem lehet -, éppen buszból, villamosból látta, éppen orvoshoz megy, vagy betegen orvostól jön, éppen leromlott fizikai állapotban van, éppen várnak rá valahol időre, akár munkahelyen, akár a kis családja, éppen rosszul van és sorolhatnék talán kirívóbb eseteket is...de egy fotóra, vagy párra még volt módja, mert jóhiszeműen azt gondolta, hogy ezt a fajta segítőkészséget is értékeli valaki. Valaki, aki lehetőségei miatt többet tud tenni, mint egyből keresztre feszíteni a másikat.
2015.07.08.
2015. július 7., kedd
Hangfogó hang-fogó
Mostanában magamban beszélek. Jól elvagyok. Nem vágok a szavamba, nem kötekedem, nem utasítom rendre és nem is röhögöm ki magamat. Az előbbiekből következik, hogy vissza sem beszélek, ami kifejezetten jót tesz az időnként megtépázott idegeimnek. Egy valami hiányzik csak: egy hangfogó hang-fogó, hogy azért más is értse(n).
2015.06.28.
Mi jár a fejemben?
Sok ember taníttatására teljesen feleslegesen költ a szülő, az állam, amíg kuruzslók, áldiagnoszták, alternatív módszerekkel gyógyítók szabadon ténykedhetnek és verhetik át még sokszor diplomás, vagy majdnem diplomások fejét is.
Amíg a szakképzett orvosokkal szemben végső kétségbeesésükben a gyorstalpaló tanfolyamokon "képzett" "szakemberek"-nek jobban hisznek, mint a tudománynak, addig jó üzlet, és csak üzlet az alternatív gyógyászat.
Azt kérdezted, hogy vagyok
KÓKUSZDIÓHÉJBAN...
Hosszú. Nem baj?
De akkor kapaszkodj meg a székedben, mert belefogok!
2011-ben már nem bírtam járni. Húsz méter után begörcsölt a lábszáram. Álldogálás után tudtam csak folytatni az utamat.
Angiológus, millió kivizsgálás, CT. Megállapították, hogy van egy 5x6-os idegen szövet a hasamban.
2011-2012-ben még jóindulatú volt, - azóta ki tudja - és mindkét lábam tropára menve, ami az ereket illeti.
De a jobb lábamon még sztenttel lehet javítani. A bal úgy és addig, mert általánosan totál rossz állapotú, ameddig bírja... Érdekes, hogy az csak nagyon ritkán fáj.
Szóval volt CT. Másnaptól percenként hasogatott - és mai napig hasogat - a hasam jobb oldala. Azelőtt SOHA!
Az orvos rám bízta, hogy a lábam, vagy a daganatom sorsát intézem-e előbb.
A nőgyógyász nem merte bevállalni a műtétet a lábam rossz CT eredménye miatt.
Vissza az angiológiára.
Persze mindez nem 1-2 nap leforgása alatt, mert mindig volt valami, ami miatt hanyagoltam.
Karácsony jött; beteg volt a párom (ödéma, pajzsmirigybetegség, magas vérnyomás, stb. Kb két éve már jobban, tünetmentesen elvan, de akkor még nem volt toppon.)
Hol a fiam hol nekem adódtak kisebb bajaink - megfázás, tüdőgyuszi, fogászati problémák, stb;
a kutyámat műtötték a lábával és már nem is emlékszem, annyi minden összejött.
2013-ban azután csak sor került a sztentek beültetésére. Na az sem volt semmi.
A kínokat senkinek nem kívánom, amivel együtt járt ez a beavatkozás. Idővel talán felejthető.
A lényeg, hogy szerencsésen megúsztam ...
Hittem én, ám a beavatkozás közben is észrevehető gyakorlatlanságból adódó hiba csak megbosszulta magát. Rajtam. Mert fél évig sem tartott. A sztentek használhatatlanná váltak a combaortában (azaz a kis rugók, amiket behelyezés után "felfújtak", hogy az így keletkezett résen át tudjon a vér áramolni, egyszerűen összeestek).
Újabb tucat kivizsgálás, majd megállapították, hogy sürgősen, soron kívül ércsere műtét kell.
2013. novemberében meg is történt.
Térdtől combhajlatig kaptam plasztik erecskét, ami után még tavaly nyáron sem tudtam fájdalom nélkül járni az érthetetlen okból duplájára dagadt és sehogy sem lappadó lábammal.
Valahol tavaly október-november táján lement az ödéma, de mostanában újra dagad.
A műtét óta a változás annyi, hogy ismét húsz méternyi út megtétele után előjön a fájdalom.
Sőt pár hete már itthon is.
Ha egy buszmegállónyit kell menjek - ebben a városban az nem egy nagy távolság -, akkor most már csak bottal tudok.
Érsebész nem értette/nem érti. Elküldött reumatológushoz, az vissza. Érsebész ismét reumatológushoz, aki megvigasztalt, hogy max. gyógyszerek. Mást nem tud. Menjek vissza érsebészhez!
Most érsebészre várok, ugyanis októberben csak februárra kaptam időpontot.
Persze akkor sem változik meg semmi. Műtétbe már nem megyek bele. Egyik sem ért semmit.
A hasi műtétről is letettem, valószínű végleg, a nőgyógyász szerint ugyanis nagyon rizikós az altatásom (is) és nagy műtét lenne.
A legnagyobb gond mindig és mindenhol, hogy lassan semmilyen gyógyszert - fájdalomcsillapítót, gyulladáscsökkentőt, nyugtatót, stb - nem tudnak felírni, mert tucatnyi gyógyszerre vagyok allergiás.
(Még az érműtét után is allergiás lettem egy újabb fájdalomcsillapítóra, így nálam nagy problémát okoz, hogy tűrnöm kell azt, amire mások simán kaphatnak gyógyszert. Lehet már csak a morfium marad, ha egyszer odáig jutok. De lehet azt sem bírnám... :) )
Ennyi. ...és ez csak felvázolva, csak az én egészségi állapotomról, mert közben tavaly újraműtötték a kutyám - s az sem abból állt, hogy na megműtöttek kis drágám, s másnaptól már minden úgy megy, ahogy régen. Hosszú idő (volt) az, amíg felépül(t), ám előtte ráadásul még cukorbeteg is lett. Két hónapig...Azalatt én szurkáltam inzulinnal napi kétszer, azután ahogy jött a cukorbaj, úgy el is múlt.
Az orvos szerint ez valami érthetetlen, de csoda volt, ami nem igaz, mert tuti, hogy egy vadi új gyógyszer váltotta ki nála a cukorbajt. Hosszas utánakereséssel a neten találtam rá utalást is. Két injekció elég volt abból a lábfájásra adott szerből, hogy két hónapi szenvedést - cukorbetegséget - okozzon a kutyánknak. Persze egy kisebb vagyon ment el kezelésekre, vizsgálatokra, laborra, fecskendőkre, inzulinra. Ha a kisebbik fiam nem állta volna a cecheket, nem tudom, mi lett volna...
Megj.: Sajnos a cukorbetegség nem átmeneti állapot volt. 205. márciustól haláláig inzulinnal kellett naői kétszer szúrnom, amit a drága Detti hősiesen elviselt.
Azután újabb csapás jött. Szeptemberben meghalt az egyik, szívemnek kedves cicám, és mindezeken felül és az előbbi bajokkal egyidőben egy távoli és sajnos azt kell írjam, szívemnek már korábban - okkal - sem annyira kedves, de idős, beteg, távoli rokonom szinte "bejelentkezett" és három hónapig megtisztelt jelenlétével. Sugárkezelést kapott, s mialatt én nem jártam rendesen kontrollra, nem vállaltam fizikoterápiát, hogy rendesen ellássam, közben feje tetejére állt az életünk. Miközben ápoltam a beteg, majd műtött kutyám, az egyre betegebb macskám, - a többi cica szerencsére elvolt magának, ami az egészségüket illeti, ahogy a kis családom is -, eljátszottam - na nem a jó rokon, hanem - a jó vendéglátó, majdnem cseléd szerepét, mert neki az kellett.
Cserébe három hónapon át semmit nem köszönt meg...Se ebédet, se vacsorát, se semmit.
Kivéve amikor hazaindult, s a vonatnál elbúcsúztunk. Ott megeresztett egy halvány "köszönök mindent".
Ha ezek után a "rövid" utalások után én egy lelketlen dög benyomását keltem, lehet még meg is értem. De ahogy ő finoman tudott naponta lelki terror alatt tartani, én a teljes és tökéletes ellátáson túl a végére már együttérzést sem tudtam felé mutatni. S, ha most azt gondolod, hogy borzalmas fájdalmai lehettek, vagy negyven-akárhány kilója miatt alig bírta magát, akkor bizony nagyot tévedsz. Én viszont lefogytam, s a végére majdnem neurológiai eset is lettem.....
Mostanság?
A nagyobbik fiam - aki velünk él, s munkanélküli - kivizsgálásokra jár. Ízületi fájdalmainak, lábfej dagadásának nem lelik az okát.
A kutyus a műtét óta - tavaly augusztus - totál elhízott, pedig alig eszik. Már előtte is az ízületi problémái miatt nehezen járt. Mára ez annyira súlyosbodott, hogy minden sétáltatás alatt azon izgulok, hogy haza tudjon jönni a saját lábán, mert a huszonhét kilóját nem nagyon bírná felcipelni sem a fiam, sem a párom.
Én, ahogy fentebb írtam. Alig tudok járni és fáj továbbra is...
Mondjam még?
Nyugodj meg! Befejeztem.
De ezért ne kérdezd többször tőlem, hogy mi a bajom!?
:)))
Úgy kezdtem, hogy "Hosszú"...
Pedig csak felvázoltam...és lehet másnak ez semmi, vagy nem érti, mert nem élte át.
2015.01.10.
Miből lesz a cserebogár
Az előbb az járt a fejemben - többek között, mert valamikor felraktam az egyik közösségi oldalra egy gyerekkori fotómat, amin aranyosnak találtak -, hogy milyen kiismerhetetlen, kegyetlen is az élet.
Amikor megszületünk pici, tüneményes babák vagyunk. Mindenki szemében ártatlan, szeretni való. Akkor senkinek sem jutna eszébe, hogy ha az a baba felnő, akkor lehet bűnöző, beteges hajlamú, szadista, vagy más ön-, és/vagy közveszélyes felnőtté válik.
A géneken túl a környezet - amibe tágabb értelemben a társadalom is beletartozik - jellemformáló és meghatározó szerepe ebből is látszik mennyire nem elhanyagolható.
2013.07.05.
Amikor megszületünk pici, tüneményes babák vagyunk. Mindenki szemében ártatlan, szeretni való. Akkor senkinek sem jutna eszébe, hogy ha az a baba felnő, akkor lehet bűnöző, beteges hajlamú, szadista, vagy más ön-, és/vagy közveszélyes felnőtté válik.
A géneken túl a környezet - amibe tágabb értelemben a társadalom is beletartozik - jellemformáló és meghatározó szerepe ebből is látszik mennyire nem elhanyagolható.
2013.07.05.
Képvers
Szerintem...bár van azért, ami tetszik... :) , ha egy versben nem a verbalitás a fontos, akkor az olyan, mintha a röntgenfelvételünket tennénk ki a portrénk helyett, és az alapján várnánk, hogy felismerjenek.
2015.02.27.
Viszonyok
Az ember sokkal bonyolultabb, mint amilyennek látjuk. Kitárulkozik. Mi bezárjuk. Skatulyába, lélekbörtönbe, ablaktalan szobába, palotába, ölelő karokba, vagy eltaszítjuk, mert jót akarunk. Csakis jót. Neki. De nem tudjuk, hogy melyikünk van a jó oldalon. hogy ki az aki belül van és ki az aki kívül. A bezárt ajtó túloldalán börtön is lehet..de ugyanúgy a szabadság is.
2014.03.16.
"A kör közepén állok..."
A világot (szűkebb értelemben az életünket), ha egy olyan körnek képzeljük el, amiben az origó az ember, bár magunk vagyunk a kör középpontja, el kell fogadjuk, hogy a körök - életek - különböző sugarúak és nem forognak körülöttünk. De, hogy a koncentrikus körökből kinek, melyik jut az nem csak rajtunk múlik. Millió más körülményen is.
Néha beleradírozunk, azután újra megrajzoljuk, de legtöbbször elfogadjuk, hogy ez a sugár van ránk szabva.
2014. április 01.
Morfondír....
A lenti sorokat a videó hozta ki belőlem ...ami - mármint a videó - ugyan szép, szép...Nincs azzal, vagy a szándékkal semmi baj, csak az a gond, hogy ez is amolyan egynapos keblemre-ölelést sejtet, képvisel, mint a Gyermek-nap, a Nőnap, az Anyák napja, az Apák napja, Pedagógus-nap és sorolhatnám.
Bizalom és ölelés - Nemzetközi Roma Nap videó:
https://youtu.be/YZKI6ffOWDc
*
Ha nincs diszkrimináció, akkor minek is van roma-nap, melegek-napja, kisebbségek napja, stb.?
Én megölelem a magyart, a romát, a meleget, de nem ölelem keblemre a magyar, a roma, a meleg
bűnözőt, tolvajt, gyilkost. Mert bűnöző van mindegyik "csoportban".. A megítélés/elítélés
ugyan szembeötlőbb egyes csoportoknál, de erről a politika is tehet. Aki emberként él azt hagyni kell élni és támogatni! Legyen az bármilyen származású. Aki vét az embertársai, a
törvények ellen legyen példásan megbüntetve! Legyen az bármilyen származású.
Nem roma, magyar, meleg, stb napokat, napot kellene ünnepelni, ha nincs megkülönböztetés
bőrszín, vallás, világnézet ec. szerint, hanem az Ember-napját. Akár minden nap...
2015.04.08.
Bizalom és ölelés - Nemzetközi Roma Nap videó:
https://youtu.be/YZKI6ffOWDc
*
Ha nincs diszkrimináció, akkor minek is van roma-nap, melegek-napja, kisebbségek napja, stb.?
Én megölelem a magyart, a romát, a meleget, de nem ölelem keblemre a magyar, a roma, a meleg
bűnözőt, tolvajt, gyilkost. Mert bűnöző van mindegyik "csoportban".. A megítélés/elítélés
ugyan szembeötlőbb egyes csoportoknál, de erről a politika is tehet. Aki emberként él azt hagyni kell élni és támogatni! Legyen az bármilyen származású. Aki vét az embertársai, a
törvények ellen legyen példásan megbüntetve! Legyen az bármilyen származású.
Nem roma, magyar, meleg, stb napokat, napot kellene ünnepelni, ha nincs megkülönböztetés
bőrszín, vallás, világnézet ec. szerint, hanem az Ember-napját. Akár minden nap...
2015.04.08.
No problem...?
Az az egyik nagy probléma ebben az országban, hogy sohasem a problémával, és annak megoldásával foglalkoznak az emberek, hanem, hogy melyik párt, vagy melyik szimpatikus vagy unszimpatikus politikusa agyából pattant ki az ötlet.....így mindenről szó esik, de a lényeg örökké elsikkad. Utólag pedig - akárhogy sül(t) is el a dolog - ismét csak a személyeskedés, acsarkodás megy/menne....Ez az az ország, ahol ha nem lenne probléma még az is probléma lenne...mert az az X vagy az Y pártnak köszönhető és nem az XY-nak. És akkor lám-lám...ismét lesz/lenne probléma, amin lehet/lehetne csámcsogni...
2015.06.19.
2015.06.19.
Ami sok...
Nem minden hülye zseni és nem minden zseni hülye.
De bármelyikből egy is lehet sokk, ha nem érti meg, hogy csak magának nem sok.
2015. július 6., hétfő
Olvastam valahol, vagy nem..?
Miért gondolja némely húsz-, harminc-, negyvenéves gyerek, főleg, ha fiú, hogy neki elég volt megszületni? Minden más az anyja dolga?!....
2015.06.13.
Nosztalgia
- Emlékszel amikor virágot hoztál,
és amikor meglepetésként elvittél színházba?
Amikor a kertben nem engedtél dolgozni,
ha már úgyis beteg vagyok?
Amikor átvetted a gyereket, és a szatyrokat,
hogy ne én cipeljem?
Nem?
Én sem.
2015.05.21.
Megszólítás-ok...
Az én anyukám - akit Anyunak szólítottam, az unokái pedig, Mamának - olyan anya volt, amilyen másnak persze, hogy nincs és nem volt. Ahogy az én apukám is, akit Apunak hívtam. Attól fogva, hogy nagyszülők lettek én is gyakran Mamának, Papának hívtam őket.
Házasságkötés után a párom édesanyja - akit addig M..... néniztem - számomra Anyuka, az édesapja pedig - akit korábban .... bácsinak neveztem - Apuka volt.
Amikor az unokák megszülettek - gyakran a gyerekeimhez hasonlóan - Mamának, Papának hívtam őket is.
Vajon az én unokámnak .....a néni vagy Mama leszek?
Házasságkötés után a párom édesanyja - akit addig M..... néniztem - számomra Anyuka, az édesapja pedig - akit korábban .... bácsinak neveztem - Apuka volt.
Amikor az unokák megszülettek - gyakran a gyerekeimhez hasonlóan - Mamának, Papának hívtam őket is.
Vajon az én unokámnak .....a néni vagy Mama leszek?
2015.04.28.
Elegem van
Mi lenne, ha nem kellene kérni segítséget? Ha nem segítenének - azt a keveset sem -, hanem inkább megosztanánk a munkát? (Azt a szinte mindent, ami rám jut, ami fel sem tűnik, csak nekem, mert én csinálom, a többiek meg azalatt máshol "foglalják le" magukat. A számítógépek előtt... Így azt sem tudják, mi mindenből áll egy nap/om/...)
2015.03.06.
Szinte minden nap...
Százszor is leült, hogy leírja, és százszor legyintett rá. Arra sincs ereje, hogy újragondolja, mi minden történt. Pláne, hogy még le is írja. Pedig jó ötletnek látszott.
Hamarosan megszületik az unoka, és már azon stresszel, hogy mi lesz, ha nem tud megfelelni. A kicsinek, a szülőknek, és magának. Ha nem bír elmenni érte az oviba. Ha nem tud ugrani, ha valami baj, betegség miatt neki kell vigyázni rá. Ha nem értik meg, hogy nem az számít, hogy akarja-e vagy sem. Lusta-e vagy sem..Hiszen ismerik. Legalábbis a fia...Ha belepusztult is mindent megcsinált. Betegen is. De van az a kor és kór, nyavalya, ami mellett már kevés az akarat.
És ez a legfájóbb. Hogy akarva sem lesz talán képes rá.
Neki sokat segített az édesanyja, mama. Ha kellett vigyázott a gyerekekre, amikor betegek voltak és nem mehetett vagy nem mert elmenni velük táppénzre. Hányszor hozta a család, a gyerekek kedvenc ételeit. Szilvás gombócot, túrós derelyét, palacsintát, friss gyümölcsöt a kertből. A kertből, amire mama annyira haragudott, mert papa minden idejét és erejét elvette, és amit papa olyan szeretettel gondozott erején felül is, hogy a kis unokáknak a kedvében járhasson.
Csak mégis más volt abban a helyzetben, mint most.
Anya és lánya között húsz év volt a különbség. Egy negyvenhat éves nagymama - még ha vannak is egészségügyi problémái - csak jobban és többet bír, mint egy hatvanhat éves. Főleg, ha az utóbbinak sem a szíve sem a lába már nem úgy működik. Amikor az embernek már a lakásban is fájdalmas a mozgás, amikor örül, ha ki tud takarítani, megfőzni, majd le kell pihenjen, hogy a nap hátra lévő részét rosszullét nélkül megússza...az bizony- ahogy ma mondják - gáz.
Miközben örül és már szinte látja, ahogy a kezében fogja a kicsit, egyre jobban szorong, hogy elég jó lesz-e majd nagymamának...Megfelel-e majd a fiának, a menyének...
Este van. Nézi a kutyáját, ahogy magába révedve fekszik a fotelben. Már simán elő tudja venni a kedvenc kutyaropit. Hiába csörög a zacskó. Nem hallja.
Már nem is nagyon lát.
Nézi, hallgatja ahogy szuszog és ismét rájön a sírás. Siratja egyik, csodálatos macskáját, siratja imádott kutyáját, mert már a járás neki is nehezére esik. Az elnehezült testét a lábai nem bírják. Láthatóan fáj minden lépés. Megöregedett, ahogy ő, de nem úgy ahogy lehetett, kellett volna.
2015.03.04.
Hamarosan megszületik az unoka, és már azon stresszel, hogy mi lesz, ha nem tud megfelelni. A kicsinek, a szülőknek, és magának. Ha nem bír elmenni érte az oviba. Ha nem tud ugrani, ha valami baj, betegség miatt neki kell vigyázni rá. Ha nem értik meg, hogy nem az számít, hogy akarja-e vagy sem. Lusta-e vagy sem..Hiszen ismerik. Legalábbis a fia...Ha belepusztult is mindent megcsinált. Betegen is. De van az a kor és kór, nyavalya, ami mellett már kevés az akarat.
És ez a legfájóbb. Hogy akarva sem lesz talán képes rá.
Neki sokat segített az édesanyja, mama. Ha kellett vigyázott a gyerekekre, amikor betegek voltak és nem mehetett vagy nem mert elmenni velük táppénzre. Hányszor hozta a család, a gyerekek kedvenc ételeit. Szilvás gombócot, túrós derelyét, palacsintát, friss gyümölcsöt a kertből. A kertből, amire mama annyira haragudott, mert papa minden idejét és erejét elvette, és amit papa olyan szeretettel gondozott erején felül is, hogy a kis unokáknak a kedvében járhasson.
Csak mégis más volt abban a helyzetben, mint most.
Anya és lánya között húsz év volt a különbség. Egy negyvenhat éves nagymama - még ha vannak is egészségügyi problémái - csak jobban és többet bír, mint egy hatvanhat éves. Főleg, ha az utóbbinak sem a szíve sem a lába már nem úgy működik. Amikor az embernek már a lakásban is fájdalmas a mozgás, amikor örül, ha ki tud takarítani, megfőzni, majd le kell pihenjen, hogy a nap hátra lévő részét rosszullét nélkül megússza...az bizony- ahogy ma mondják - gáz.
Miközben örül és már szinte látja, ahogy a kezében fogja a kicsit, egyre jobban szorong, hogy elég jó lesz-e majd nagymamának...Megfelel-e majd a fiának, a menyének...
Este van. Nézi a kutyáját, ahogy magába révedve fekszik a fotelben. Már simán elő tudja venni a kedvenc kutyaropit. Hiába csörög a zacskó. Nem hallja.
Már nem is nagyon lát.
Nézi, hallgatja ahogy szuszog és ismét rájön a sírás. Siratja egyik, csodálatos macskáját, siratja imádott kutyáját, mert már a járás neki is nehezére esik. Az elnehezült testét a lábai nem bírják. Láthatóan fáj minden lépés. Megöregedett, ahogy ő, de nem úgy ahogy lehetett, kellett volna.
2015.03.04.
Indulás
Igen. Hozzá kellene fogni!
Amíg nem nyitotta meg ezt a blogot, millió gondolat kavargott a fejében, amit nem tudott szétszórni közvetlen környezetében.
Most meg már napok óta csak kinyitja, becsukja a főoldalt.
Mérlegel. Vajon meg kell, meg szabad ismertetni a világgal a hétköznapi pillanatokat, keserűségeket vagy az örömöket? Hiszen semmi rendkívüli nem történik vele.
Ráadásul olyan lassan pötyög a klaviatúrán, hogy két hosszabb szó leütése alatt egy lágy tojás is megfő, amihez köztudott kb 3 perc kell.
Na, mindegy. Nem szeret írni, de írni fog, ha kikívánkozik belőle. Úgyis érzi, hogy nem lesz aki elolvassa. Megosztani nem meri. Ahhoz jelentéktelen. Ha pár emlékezetes pillanat mégis idekerül, jó lesz évek múltával feleleveníteni. Feltéve, ha közben a földi lét végére nem ért. :)
2015.07.06.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)