Visszavonhatatlan

Mostanság már hajnal előtt fent vagyok. Nem, ritkán már kettőtől. Két napja hajnal 4-től. Valami szörnyűségeset álmodok előtte, s ha felébredek még bennem van pár percig az az érzés, és nincs kedvem visszaaludni. Gondolom a szívemet, vérnyomásomat ez is megviseli, ahogy ma is. 178 volt, s a mérés pillanatában még nem is tulajdonítottam nagy jelentőséget neki. De hamar rá kellett döbbenjek, hogy most nem elég a pozitív gondolkodás. Abbahagytam a takarítást, rámolást, és a kanapén eldőltem. De nem lett jobb.  Hat óra körül jött a nitromint spray...igaz nem szívrohamom volt, de anno a tabletta korábban mindig hamar segített. Most kicsit lassabban ment...Nyolc után már gondolkodni is tudtam, s óvatosan tenni-venni a lakásban. A tegnapi tragikus hírre igyekeztem nem gondolni, de nem ment. Nem hiszem, hogy amiatt kerültem ismét ilyen állapotba, de csak ott motoszkált és motoszkál bennem, hogy egy pillanat alatt elveszíthetjük ismerősünket, barátunkat, családtagunkat.... és egy pillanat, hogy voltunk, s már nem leszünk....és alig ismerjük egymást. Feledhetőek vagyunk és hiába fogadjuk, hogy sosem felejtjük...ha megfeledkezünk róla, megfeledkeznek rólunk, akkor már késő. Sajnálom, hogy zárt világom ajtaját néha nem nyitottam ki,- s még most sem tudok változtatni rajta - pedig éreztem, hogy elkelne néhány biztató szó. De féltem, tartottam tőle, hogy nem vennéd jó néven, ha sorsod felől érdeklődnék.

Tiszai P. Imrével sok irodalmi oldalon együtt voltunk jelen. Morgós, néha mérges, de  alapvetően kedves és őszinte szerzőtárs voltál. Verseidet és az üzenőfaladat olvasva sokszor szóltam hozzád - gondolatban. Lehet odafentre most már valóban eljutnak a ki nem mondottak, és megérzed, hogy lélekben én is ott voltam melletted. Ha nem jut el hozzád, akkor majd fent megbeszéljük. Tagadtad, de Te költő voltál. Nyugodj békében, Imre!

Shoppingolni akar/t/ a Halál

Halál:
- Jó napot kívánok! Van itt élet?
Eladó:
- Nincs.
Halál:
- És kedv?
Eladó:
- Az meg minek?
Halál:
- A francba. Már megint a Dokkba tévedtem.

Szabad akarat

Az utolsó fél évben már sejtettük, hogy baj van, de tagadta. Sosem panaszkodott, és orvoshoz sem ment.
Végül édesapám az utolsó 2 hónapot kevés megszakítással kórházban, morfiumozva töltötte. Tüdőrák, májáttéttel. (Sosem ivott...)
Azon a napon 5 perccel kellett volna hamarabb a klinikára érjek. Nem sikerült... Az orvosok közölték, hogy elutasította a vizsgálatokat és az oxigént. Nem tudtak mit tenni...

Édesanyám ezután két évig nálunk lakott. Élete a betegség árnyékában telt. Már születésem után 2 évvel majdnem két éven át kórházban többet volt, mint otthon. Emlékeim szerint kb 12 tüdőműtéten esett át. Össze-visszakaszabolták. Ezt egész életében úgy "viselte, hogy nem is sejtették. A ruhák szabása sokat segített ebben.
Idős korában jött sorban a méhnyakrák, a mellrák, majd a csontrák. Műtétek és több tucatnyi sugárkezelés. Amikor édesapám halála után hozzánk költözött még ráadásként egy trehány mentősnek köszönhetően nyílt felkarcsont törése is lett, amit hiába műtöttek, a rák miatt nem forrt össze. Egy drót próbálta összetartani a csontvégeket, de ehelyett inkább utat tört az izmokon, és a bőrön át. Így nyílt töréssel, sebbel élte le élete utolsó két évét. El lehet képzelni!
Amikor 3 napra köhögési rohamok miatt az orvos beutalta az Augusztába, még mind reménykedtünk. Miben? Már csak a hazatérésében. A javulásban már hiába...
A házassági évfordulónk napja volt, amikor ismét rohantam hozzá. Ekkor már 3 napja volt egy olyan intézményben, ahol reggeltől estig dübörgés, kopácsolás, fülsiketítő fúrás volt, mert felújítás alatt állt az épület. Por, kosz, idegeskedő nővérek, orvosok...
Én meg bizakodva, és tök gyanútlanul léptem a kórterembe, ahol édesanyám vérben úszva feküdt. Holtan. Hajnalban vették észre a szobatársak. (De délelőtt még senki nem foglalkozott vele, hogy minimum rendbe tegye...) Az ápolónő, akinek szóltam, hogy hogy történhetett ez meg, hiszen előző nap még egészen jól volt, annyit válaszolt, hogy álmában valahogy kicsúszott a branül...

2018,10,25,

elkerülhetetlen 2.

(meghúzva, átszerkesztve szerki javaslatokra)


kezdetben nincs halál csak a hideg
a sarkokon az ablakon minden beömlik
befér pár négyzetméterre is még minden
közeli szétsöpri a távolt idővel tágul és
szűkül majd egyre mérhetetlenebb az
ablakokat láthatatlan zsaluk csapkodják
az ajtót hiába zárod úgy lopakodik be
észre sem veszed pedig karnyújtásnyira
mégsem akarod elhinni már visszaszámol

2017.11.21.-2018.05.29.-2018.06.04.
Bara Anna 

Nagyon igaz - idézet

Egy filmben (Vészhelyzet, 7. rész. 1994.) dec.19-én hangzott el:
"Akinek a szülei meghalnak: az árva; akinek a házastársa: az özvegy, de aki a gyerekét veszíti el, arra nincs szó."

elkerülhetetlen

kezdetben nincs halál
hideg csak a sarkokon
az ablakon minden beömlik
és befér pár négyzetméterre is
még minden közeli szétsöpri a távolt
de idővel tágul és szűkül
majd egyre mérhetetlenebb

az ablakokat
láthatatlan zsaluk csapkodják
az ajtót hiába zárod
úgy lopakodik be
hogy észre sem veszed
pedig karnyújtásnyira tőled
mégsem akarod elhinni:
már visszaszámol


2017.11.21.
én (Dokkra: Bara Anna)

korábbi címe: ami elkerülhetetlen (2018.05.28-ig.)

még kortárs

hideg a kezed öltözz fel
szemüregedből lárva nő
nincs helyed nálam költözz el
nem gyógyír rád a lávakő
ujjpercek végén fagy zizeg
csontjaiddal a hold tekéz
árnyadtól fél ki nem isten
éles kaszádat fény becéz

piszok hideg van innom kell
s eldugni magam egy híd alá
fagyban éhezni szenvedni
s leírni milyen a jó halál
írni sírni de kibírni
ha kinyírni nincsen akarat
s naponta orrodhoz dörgölni
a meddighez hiányzik egy adat


2017.11.02.
én

egy érthetetlen versemhez

"Kötél tűbe fűzve"

egy anya évtizedekkel ezelőtt elveszítette a kisebbik lányát. ha jól emlékszem a huszat sem érte meg. a férje már korábban meghalt. az asszony, aki varrónő volt, sokáig nagyobbik lányával élt együtt, aki iskolái befejezése után önálló életet kezdett, miközben az asszonynak egy élettársi kapcsolata is zátonyra futott. ezek után a korábbi súlyos betegségei mellé még depresszió is társult. mindezek a tragédiák a külső szemlélő elől rejtve maradtak. csak azon kevesek tudtak róla, akiket bizalmába fogadott. egy kezemen meg tudnám számolni, hogy hányan voltunk...a környezete felé egy mindenkihez kedves, mindenki baját meghallgató, segítőkész és mosolygós ember látszatát keltette. a problémáit elrejtette, miközben tucat kuncsaft lelki támasza is volt, nem csak ügyes kezű varrónője.
senki sem sejtette, hogy milyen és mekkora fizikai, lelki terheket hurcol, hogy mennyire nem tudta elfogadni kisebbik lánya elvesztését. így mindenkit villámcsapásként ért a hirtelen, tervezett halála, ami akkor következett be, amikor nagyobbik lánya pár napig nem volt a városban, és az albérlője is hazautazott.
napok múlva találtak rá...