2016. február 29., hétfő

Lupe, avagy az én nagyítóm a DOKKon

Már a Nagyítóban "lezárt" téma. Én meg mindig mással vagyok elfoglalva, amikor itt lenne (talán...) a helyem... Így itt fejtegetem/bontogatom ki...magamnak.

Misinszki Hanna
Extázis
A vers linkje: 
http://dokk.hu/ajanlat.php?vid=39601

Ezt annyiféleképpen lehet értelmezni, magyarázni...és éppen ezért izgalmas és megrázó.
Mindenkinek van egy olvasata...és lehet nem találkozik a költő  szándékával.

Az én olvasatom ez:

A felütés eszembe juttatta a 2013-as műtétemet, amikor a gerincérzéstelenítés után előtörő fájdalmaktól beszélni sem bírtam, csak feküdtem összeszorított szájjal. Közben azon csodálkoztam, hogy mások már egy nap után viccelődtek, császkáltak a kórteremben, önfeledten olvastak. Én meg összecsomósodtam testileg, lelkileg és úgy tűnt napok múlva sem tudok kikászálódni belőle, amikor végre annyira tudtam a környezetemre koncentrálni, hogy rájöttem más sem bírná el a fájdalmakat,
ha nem kapnának/kérnének gyógyszert. Addig eszembe sem jutott. Ill. hazudok, mert eszembe jutott, de bíztam az orvosi protokollban, ami - gondoltam - valami oknál fogva még nem engedi meg, hogy csillapítsák a fájdalmamat.
A harmadik napon aztán megemberelve magamat a reggeli és esti gyógyszerosztásnál is csatlakoztam a többiekhez, akik az elviselhetetlenre hivatkozva részesültek a jóból.
Jó is volt. Egy darabig. Napközben már könnyebben járókereteztem el a mosdóba és megbírtam szólalni, ha kérdeztek. Többre azért nem vállalkoztam. Ám eljött az este, és az esti fájdalomcsillapítás...Nem telt el a gyógyszer bevételét követően egy fél óra, s már három orvos és a nővérek állták körbe az ágyamat. Megmentettek ugyan, ám egyben jól fejbe is kólintottak: Itt ért véget minden elképzelhető lehetőség számomra a fájdalomcsillapítás területén. Már nem tudtak és ezután sem tudnak adni semmit, amire ne lennék allergiás.
Akkor nyílt meg alattam a föld először...
Végig futott az agyamon az a bizonyos pillanat, amikor majd elviselhetetlen kínok között fekszem a kórteremben, imádkozva, hogy valami csoda mentsen meg végre a szenvedésektől...
De nálunk nincs eutanázia, így hiába várom az utolsó megváltó injekciót hiába nézem a kilincset, hogy mikor lép már be végre az orvos és segít át az emberhez méltó halálba.
Olyan lesz az, mintha az ajtón csak belül lenne kilincs. Senki nem nyitja ki kívülről. Senki nem segíthet át a szenvedéseken.
De az  utolsó pillanat így vagy úgy el fog jönni, s akkor lezárul az élet, ami olyan akár egy szakasz a matematikában. Két pont távolsága. Nevezhetjük az egyik pontot kezdő-,  a másikat végpontnak, amik alatt az életre transzformálva a  születés és a halál értendő. Ha a születés az élet része, akkor a halál is annak tekinthető..s ha kilépek azon az  ajtón, amit már csak én és csak belülről nyithatok - mert már nincs segítség, nincs lehetőség az életben tartásra, az életben maradásra - akkor valóban belépek a más(ik) világba, de az éltemből távozok /"kívül leszel"/...ám az a pillanat még az élet
pillanata, ha a halált az élet végpontjának tekintjük. Így az "életedben"...s azzal együtt az utolsó sor is fontos helyet kap(ott) nálam a versben.:
"életedben először kívül leszel."
Talán a "tévedsz" helyett a "de" jobban definiálná. Ugyanakkor a hozzám szólást erősíti a költő azzal, hogy leint...
Száz szónak is egy a vége: nekem nagyon kifejező, elgondolkodtató és jól sikerült ez a vers. Minél többször olvasom, annál inkább belém bújik...

Köszönöm, Hanna!

Ps.
Idővel kiderült, hogy az én olvasatom fényévekre jár a költő szándékától. De ez nem befolyásolja a véleményemet, miszerint elgondolkodtató, jó vers. :)
***
Misinszki Hanna: Extázis

A csend egy tűhegynyivel az elviselhetetlenség előtt
kilinccsé tömörül.
A csak belülről nyitható ajtók kilincsévé.
Mielőtt az utolsó szobába lépsz,
vedd le a sarud,
s parázzsal tisztítsd meg nyelved,
mielőtt az első szót kimondod.
Ekkor majd azt hiszed beléptél,
-tévedsz-
életedben először kívül leszel.

Szökőnap

Facebook üzenet a kezdőlapon:
Ma van február 29-e.
Elmondhatod az ismerőseidnek, hogy izgatott vagy-e a plusz nappal kapcsolatban.

én nem kértem csak úgy kaptam
ajándékba?!
ahogy te is ők is mindenki
amolyan kollektív ajándék
ami így nem is annyira vonzó
hiszen közös tulajdon
annak meg túros a háta
ha ló ha nem
az inkább izgatna hogy eltünjön egy nap az életemből
csak úgy a semmibe
mondjuk amikor szárnyakat kellene bontanom
hogy angyal legyek
na az lenne nekem az igazi szökőnap

2016. február 19., péntek

Lábjegyzet a "minden nap születésnap"-hoz

...avagy definiálom a definiálhatatlant...

minden nap születésnap

a reggel szétguruló percei mögött
ma is tántoríthatatlanul
hordja halomba a nap
a sok billiárd fotont
hogy két pont között ismét
több dimenzióba alkossa arcodat
a születéstől kezdve hamvadó
időintervallumon

Ez már tuti múlik...de ha/mivel/ nem érthető, sőt nagy marhaságnak tűnik, a marhaságot viszont nehéz, de nem lehetetlen - esetleg érdemes is - megmagyarázni, - ellentétben egy verssel, amit ugye nem szabad magyarázni! -,  néhány kicsike mankó, ami az én észjárásomat támogat(hat)ja ...:)) 

A nyitósor valóban így-úgy de máshol, másnál is fellelhető....közhelyes...
A  "mögött"-tel már kevésbé....lehetett volna "után" is, de nekem nem illett volna ide...miért pont a reggel után, vagy mögött, mikor a Nap már hajnalban felkel? (...mert akkor épp ez jutott eszembe... :))) de hajnalra fogom javítani...)
Ahhoz hogy lássunk valamit, /valakit/ fényre van szükség. A fény elemi részecskéi a fotonok....így lépett be a Nap, azaz a napfény, azaz a fény elemi részecskéje/részecskéi...
A két pont itt - persze hogy... :) - a születés és a halál....
A kettő között eltelt időre - élet - értem az intervallumot. Evidens...
Az előbbiek fényében...pedig akár minden napunk egy születésnap is..., mert...közhellyel élve: felvirradt...még láthatók vagyunk...még van, amit a fotonok láthatóvá tesznek...egészen a halálunkig...Mondhatnánk, hogy akkor a sötétben nem létezünk? De...mindaddig, amíg az a napnak csak egy része...onnantól kezdve, hogy örök - 24 órás - sötétség borulna nap, mint nap ránk,  a létezésünknek - az élet minden formájának -  is annyi.
Nyakatekert...?! Épp ilyen nyakatekervényeket olvastam előtte és per-hecc írtam.  :) Ahogy jeleztem, nem is ideszántam...néha felteszek eleve halálra ítélteket is. Azok is részei az élet(em)nek.
Az arc-ot pedig egy másik variánsban kiváltottam/kivágtam, mint a huzat...pedig azt is meg lehetne magyarázni. :)

a hajnal szétguruló percei mögött
ma is tántoríthatatlanul
hordja halomba a nap
a sok billiárd fotont
hogy két pont között ismét
több dimenzióba alkosson
a születéstől kezdve hamvadó
időintervallumon

Ja...még a "hamvadó".... intervallum... egyre rövidebb, kisebb a két pont közötti idő...hát miért ne hamvadna, akár a cigarettavég...az utóbbi is az enyészeté lesz...múlik...volt cigi, nincs cigi, volt élet, nincs élet...
na és nincs több hülye metafora
...és  ez sincs...
konyec

Ui.: Mi a francnak írtam le? Most volt hozzá hangulatom...és inkább magamnak. Emlékeztetőnek...a hülyeségeimet uis nagyon hamar elfelejtem. Mert vagy alig akad, vagy talán túl sok is. De az sem utolsó szempont, hogy valakinek esetleg bejön haldokkolva is....és különben, jobb, ha dühöngök vagy nyavalygok? 

(Ebéd: Zöldségleves és pírított csirkemáj, petrezselymes rizzsel zárja a sort.)
Remélem minden (meg)emészthető! ;) 

2016.02.19.

2016. február 18., csütörtök

Magamba csavarodva

Nagyon magam alatt vagyok. Ami  egyértelműen azt jelzi, - azaz csak úgy lehetséges -, ha magamon kívül leledzem. Akár bajszot is akaszthatnék így magammal, de egy: nincs bajszom, kettő:  ha magamon kívül vagyok akkor magamban nem lehetek, így nincs kivel bajuszt akasztani, miközben akár magam is lehetek magamon kívül.
Jajjjj...most már teljesen magamba csavarodtam. Vagy be...

De nyugi! Hamarosan magamhoz térek, - ha visszatalálok - és felül kerekedek magamon.
Ami azt jelentené, hogy.....


2016.02.18.

2016. február 17., szerda

KÍVÁNCSISÁG



Már annyit szenvedtem, hogy nem láthatom a temetésemet, hogy ma eldöntöttem: túl fogom élni. Úgysem veszítenék vele semmit.
(Hogy láttam már, milyen egy temetés? Á, a másoké nem olyan.)

Amikor húsz évvel ezelőtt a gyászhírekben felfedeztem a nevemet, és világossá vált, hogy
még nem én vagyok, akkor azzal nyugtattam magam, hogy jobb is így. Hiszen nem volt egy
normális öltözékem sem, ami zárt térben az alkalomhoz illett volna. Most meg már megint nincs.
Akármiben azért mégse.

Azt a pár szál virágot is ki kellene választani és tudatosítani a fanokban, hogy milyen
legyen. Ibolyát semmiképpen. Azt ingyen és bérmentve szagolhatom alulról. A fréziáról
ugyan dadogtam korábban egy opuszomban...- talán a 120. lehetett -, de az eddig csak
meg nem értésre talált. Hiába takartattam magam a fréziák illatával, mindenki csak biztatott,
hogy: ne még!

Jó. Én toleráns is vagyok, vevő is a konstruktív hozzámállásra. Ezért áll hozzám ma is a
legközelebb az a gondolatom - néha magamon kívül egy-egy felsejlik az agyamban -, hogy
váratlanul a halál sem lát szívesen, időpontot pedig tegnap kellett volna kérni.

Így addig shoppingolok..., mert ahogy jeleztem, kell valami alkalmi öltözék. Megírom a
búcsúbeszédemet is, hisz' igazán nem mindegy, hogy ki és mit emel ki az életemből.
Belőlem. A rossz szívemet, a - még csak ellenségeim diagnosztizálta - rossz májamat,
vagy agyatlan agyasságomat.
Szóval életre-halálra szántan optimista maradok. És maradok.

Azért a Hajdú-Bihari Naplót nem mondom le. A Gyászhírek még tartogathat meglepetést:
BIné született ekkor és ekkor, meghalt ekkor és ekkor....
Hú, de megnézném akkor az arcomat!


2016.02.16.

2016. február 8., hétfő

A senki

Fűzfa de Poéta leül a tükör elé. Kit lát benne?
Egy költőt.
Na erre mondják, hogy optikai csalódás.

 Meg nem értett költő  a tükör előtt: másnak optikai csalódás, magának: egy posztumusz József Attila-díjas.


Fel kellene nőni

http://dokk.hu/forum2/forum.php?forum=RE9LS19GQVE=&talalat=180109&kiemel=x

Tisztára, mint az oviban. Kezdem úgy érezni, tök komolytalan az egész. Aki jobban tud sírni azzal foglalkozni kell...? Akkor lélekgyógyászat folyna nem műhelymunka.
Kellene egy kis tartás az emberekbe. A kunyerálás annyira nem illik egy önérzetes emberhez.

Fel kellene nőni! Először is önmagunkhoz.

2016.02.08.