A vers testrészei szerintem

- agymenéseim/sokadik/ -


A vers olyan élőlény, amit élettelenből az ember és nem az Isten teremt.

Mivel az ember szeret játszani, kézenfekvő, hogy csak azért is eltér a vers testfelépítése a kézenfekvőtől, a normálistól. Ha összehasonlítjuk az emberrel, akkor hozzá viszonyítva fejtetőre van állítva. A vers eleje ugyanis a vers lába. (Azaz az alsó végtag.)
Evidens, elvégre valamivel el kell indulni. A vers, ha el sem indul, akkor milye és hova tartana később? Ha nincs mivel, akkor az puszta lírai akarás lenne, ami max nyögést eredményezne.

De a verstest törzse azután már adja magát. Igaz, kivételes esetekben keresve sem található, de a versszellemektől most eltekinthetünk!
A verstörzs - akár  a fafejek alatti fatörzs - hol kövérebb, hol soványabb.
 Más-más külsővel és belső tartalommal bír, ahogy a "kétlábúaknál " is. (Majmokkal itt nem foglalkozom.)
De, ami az embernél is a legfontosabb testrész, a fej a versnél a zárlat. S az előbbiekből következően hol máshol lenne, mint a végén, legalul. A többi hely ugyanis már foglalt.
Ha nincs zárlat, akkor vers sem lehet, hisz fej nélkül agyatlan az egész. Azaz, ha nincs caput, akkor kaput a versnek. Persze esetenként fejjel is lehet kaput, s mehet a szerző a falnak!

U.i.:
A fej részeire, s a többi olyan apróságra, mint a nyak, a törzs részei - mellkas, has, medence -, vagy a végtagok - felső, alsó - nagyvonalúan most,... és később sem térek ki.
Mivel én sem hülyülök már meg jobban, de bolondnak áll a világ! - meg a köz-hely -, kéretik helyén kezelni az értekezésemet!

(Zsefy)

A Realitás és a Fantázia

Hét ágra süt a Nap. A tűző napon ketten haladnak, a Fantázia és a Realitás.
A Realitás büszkén, magabiztosan lépked az úton. A Fantázia szerényen, a fal mellett, mint az árnyék.

- Látod, Fantázia - szól a Realitás - nekem nincs miért visszahúzódnom. Minden engem igazol az életben! Még a tűző Nap sem rendít meg ebben a hitemben.

- Tudom, Realitás. Ezért is engedlek magam elé.  Aki nem ért meg, azt hagyni kell a saját útján haladni. Úgysem fogja fel, hogy néha az árnyéka nagyobb lehet nála.

Titulus, avagy nem vagyok költő

Mindig is tudtam, hogy nem vagyok költő. Ahhoz a tudáson, tehetségen túl szükséges lenne megjelenéseknek irodalmi értéket képviselő lapokban; könyvkiadásnak - lehetőleg nívós kiadó(k) támogatásával -, elismert; számon tartott irodalmi kör(ök) tagságára, és nem kizáró feltétel lenne a Magyar Írószövetségnél is jegyzett né; esetleg egym vagy több :)) irodalmi díj tulajdonlása. Ezek csak vázlatosan jelzik, amik sztem kritériumai lehetnek a "költő" titulus pironkodás nélküli viselésének.
Egyik feltételnek sem tettem és előre látom, hogy nem is teszek eleget a jövőben sem, mert már az első két pont megléte is hiányzik, vagy legalábbis kétséges.
Ezért sehol nem kiáltottam ki magamat költőnek. Ezt a titulust itt, és tucat oldalon "kaptam". Hogy elfogadtam? Igen. Itt és sok helyen ez "kijár" a tagoknak.
Akinek nem tetszik, lapozhat! :-)


2018.10.26.

Szabad akarat

Az utolsó fél évben már sejtettük, hogy baj van, de tagadta. Sosem panaszkodott, és orvoshoz sem ment.
Végül édesapám az utolsó 2 hónapot kevés megszakítással kórházban, morfiumozva töltötte. Tüdőrák, májáttéttel. (Sosem ivott...)
Azon a napon 5 perccel kellett volna hamarabb a klinikára érjek. Nem sikerült... Az orvosok közölték, hogy elutasította a vizsgálatokat és az oxigént. Nem tudtak mit tenni...

Édesanyám ezután két évig nálunk lakott. Élete a betegség árnyékában telt. Már születésem után 2 évvel majdnem két éven át kórházban többet volt, mint otthon. Emlékeim szerint kb 12 tüdőműtéten esett át. Össze-visszakaszabolták. Ezt egész életében úgy "viselte, hogy nem is sejtették. A ruhák szabása sokat segített ebben.
Idős korában jött sorban a méhnyakrák, a mellrák, majd a csontrák. Műtétek és több tucatnyi sugárkezelés. Amikor édesapám halála után hozzánk költözött még ráadásként egy trehány mentősnek köszönhetően nyílt felkarcsont törése is lett, amit hiába műtöttek, a rák miatt nem forrt össze. Egy drót próbálta összetartani a csontvégeket, de ehelyett inkább utat tört az izmokon, és a bőrön át. Így nyílt töréssel, sebbel élte le élete utolsó két évét. El lehet képzelni!
Amikor 3 napra köhögési rohamok miatt az orvos beutalta az Augusztába, még mind reménykedtünk. Miben? Már csak a hazatérésében. A javulásban már hiába...
A házassági évfordulónk napja volt, amikor ismét rohantam hozzá. Ekkor már 3 napja volt egy olyan intézményben, ahol reggeltől estig dübörgés, kopácsolás, fülsiketítő fúrás volt, mert felújítás alatt állt az épület. Por, kosz, idegeskedő nővérek, orvosok...
Én meg bizakodva, és tök gyanútlanul léptem a kórterembe, ahol édesanyám vérben úszva feküdt. Holtan. Hajnalban vették észre a szobatársak. (De délelőtt még senki nem foglalkozott vele, hogy minimum rendbe tegye...) Az ápolónő, akinek szóltam, hogy hogy történhetett ez meg, hiszen előző nap még egészen jól volt, annyit válaszolt, hogy álmában valahogy kicsúszott a branül...

2018,10,25,

Már megint Dokk-állapotok

...nincs új a Nap alatt
hát fölé kell/ene/ emelkedni...

de nem megy

Napküllők

A "költözők" c. versemhez, ha valaki nem értené a "napküllő" kifejezésemet...., mint pl:  JTibi-szerki...:-)

Kutya-, és más "gumik"

Elgondolkodtam. Természetesnek vesszük, hogy a kutyát kivisszük a természetbe, hogy dolgát intézhesse. Manapság végre eljutottunk odáig, hogy ha sétáltatáskor a kutya odapiszkít, akkor azt a gazdik felszedik.
Csak azt nem értem, miért kell, miért jó az embernek mindenhova/mindenbe belepiszkítani?...de, ha már megtette, miért nem tünteti(k) el?
(A Dokkon, az "irodalmi"? kikötőben 2018.08.27-én, a veresegyházi - augusztos 25-i - jól sikerült találkozót köpködő apropóján...)
A bírálanDokkba feltett alábbi versemet töröltem és a lejjebb olvasható morfondíromat/véleményemet tettem a helyére, de rájöttem csak magammal szúrok ki. A Naplókban olyan intenzitású viták folynak, hogy az én bojkottom fel sem tűnik. Így végül a vers győzött. Visszatettem... :(


költözők

foghíjas napküllők között ismét
útra kelt a nyár gólyaszárnyak mentik
a földrészek felett madárcsőrök kottáznak
kísérő zenét s mielőtt összecsomagolnák
a fecskék a melódiát elpróbálják az ablakom előtt
a nyármúlással ráncaim is gyűlnek
szívemben híznak a félelemrögök
forog a sorsrulett benne percek évek
a szerencsés mint gólyák fészket érhet
a vesztes bár szárnyal nem hoz több nyarat

Bakkné Szentesi Csilla

költözők - költözök

itt egy vers
vagy csak költemény
volt
azt hittem ez egy irodalmi oldal
tévedtem
ez a parttalan
rosszindulatú viták helyszíne
inkább elköltözöm
pedig maradni szeretnék
de minek





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2018-08-27 12:44:10
Utolsó módosítás ideje: 2018-08-27 14:05:47

Ajándék

amikor az esőcseppek
szivárványosra csókolták az eget
a horizont magához ölelte a Napot
és a fény táncot lejtett a háztetőkön
a falak között bújócskázó
hiányt Isten veled töltötte be

amit addig építettünk
otthonná akkor vált


2018.08.14.
Bara Anna
Az Otthon, veled átirata.

Egy játék volt

Dada - Naplóm a Dokkon

Műhely műhely nélkül a Dokkon

Tóth Gabi költő a Dokkon segítséget kért az egyik verséhez.  Úgy érezte, hogy megerősítésre, vagy javaslatokra van szüksége, hogy eldöntse a "kőszívűek" elég jó-e a feltöltéshez.
Ennek apropóján merültek fel bennem - nem először - ezek a gondolatok:

Az ilyen (segítség)kérések egymás felé még akkor is indokoltak lennének, ha a szerkik a meójuk, és az abban felvetett javaslatuk után figyelemmel kísérnék a szerzők reakcióit, ami lehet időhiány vagy rossz szokás/beidegződés miatt szinte mindíg, szinte mindenkinél elmarad.

Pedig a műhelymunkának ez az oda-vissza figyelem/párbeszéd lenne/lehetne az alapja.

Úgy semmi értelme műhelymunkáról beszélni, ha a szerki kifejti mi a rossz, esetleg javaslatot is bedob, s a szerző azokat megszívlelve, felhasználja a javításban, amit közzé is tesz a még sorstalan vers alatt a szerki(k) figyelmébe ajánlva.

 De minek?  Javarészt nem kap választ; az eredeti versbe pedig már nem nyúlhat a szerző a meo után, azaz nem javíthatja csak egy újabb feltöltéssel.
Ha megint célt tévesztett és a szerkinek nem felel meg - ismét egy újabb - egy hét múltával realizálható - feltöltéssel. Így akár heteken át is - ha van hozzá türelme - javítgathat az alkotó.

A műhelymunkának pedig az lenne a lényege, hogy mielőtt a vers sorsa eldől, alakíthassa még az alkotó a szerkik és esetleg az olvasók, alkotótársak javaslatai alapján. (Nyilván, ha a szerző igényt tart rá.)
Amikor azután a szerző véglegesnek érzi a verset, akkor menne a bírálandokkba. Addig a Műhelyben lehetne... Nyílván ez utópia...valószínű nehéz lenne megvalósítani, mert egyrészt: sok szerző mielőbb szeretné tudni az "ítéletet", másrészt plusz feladatot róna a szerkesztőkre is.
A Gyors&Gyilkos talán anno ezért jött létre, de nem funkcionál folyamatosan. Ott is kevés a párbeszéd, és nem utolsósorban ahogy a neve is jelzi: gyors véleménynyilvánítások vannak, amelyeknek saccperkábé 70 százaléka a meózásnál elbukik. Azaz az ott kapott vélemények totál ellentétben vannak - még u.azon kritikus esetén is - a bírálandokk meóival.
A szerkesztők, pontosabban néhány szerkesztő hangnemére, stílusára csak annyiban térnék ki, hogy a lekezelésből kevésbé /szívesen/ tanul/okul a szerző.