2019. július 19., péntek
2019. június 29., szombat
2019. május 18., szombat
Posztumusz
Megállítanám az időt. De mert nem tehetem, rohanok. Mindezt csak átvitt értelemben, hiszen a "járásom" és a "nézésem" sem a régi.
Egyre inkább félek Attól a perctől. Lehet azért, mert lassan nyolc éve élek mindenperces fájdalommal, pedig (még) nem vagyok rákos. Igaz az utóbbi pár hónapban ebben sem lehetek biztos.
Kérdezhetnék, s kérdezik is miért nem műttetem meg magamat, hogy legalább az egyik fájdalomgóctól megszabaduljak? Mert eddig minden orvosi beavatkozás után fellépett egy másik, súlyos vagy súlyosabb baj, ami újabb műtétet vont maga után, aminek a következményeit most is viselem.
Így - bár kevés az előbbi információ, de el lehet hinni, hogy nem egy hisztis inkább mazochista lélek vagyok - nem csoda, hogy inkább szenvedek. Amíg szenvedek: élek. Valamelyik nap jutott eszembe a közhely... egy filmben hangzott el..., hogy: rövid az élet, hát légy boldog!
Én igyekszem, de ehelyett már pánik-beteg is lettem. Nem diagnosztizált, mert orvosnak nem, és a páromon kívül másnak sem vallottam be. A párom meg nem fogja fel vagy nem akarja...sztem úgy gondolja: az nem is betegség.
Ha másnak (is) bevallanám, senki nem hinné el, hogy a napi mindenperces fájdalmaim, görcseim valósak. Azt gondolnák, beképzelem.
*
Na itt volt egy szünet az írásban, mert rájöttem, hogy nem is erről akartam írni, s ráadásul magam alatt vágtam a fát. Mindegy. Akkor is félek, s ha kiderül AZ, amitől, azt hiszem nem várom meg.
(Addig viszont dobálom fel a Dokkra, ami még bennem megszületett/megszületik...így lehet rosszakat is.../Bár lehet eddig sem volt egy sem remekmű.)
Minek? Kinek? Ha nem leszek, akkor már senkit nem fogok érdekelni...A családomat? Lesz elég bajuk, pont a "műveimmel" foglalkozzanak? Legyenek nagyon boldogok, s ne az én keserveimmel emésszék még AZ után is magukat!
2019.05.18.
Egyre inkább félek Attól a perctől. Lehet azért, mert lassan nyolc éve élek mindenperces fájdalommal, pedig (még) nem vagyok rákos. Igaz az utóbbi pár hónapban ebben sem lehetek biztos.
Kérdezhetnék, s kérdezik is miért nem műttetem meg magamat, hogy legalább az egyik fájdalomgóctól megszabaduljak? Mert eddig minden orvosi beavatkozás után fellépett egy másik, súlyos vagy súlyosabb baj, ami újabb műtétet vont maga után, aminek a következményeit most is viselem.
Így - bár kevés az előbbi információ, de el lehet hinni, hogy nem egy hisztis inkább mazochista lélek vagyok - nem csoda, hogy inkább szenvedek. Amíg szenvedek: élek. Valamelyik nap jutott eszembe a közhely... egy filmben hangzott el..., hogy: rövid az élet, hát légy boldog!
Én igyekszem, de ehelyett már pánik-beteg is lettem. Nem diagnosztizált, mert orvosnak nem, és a páromon kívül másnak sem vallottam be. A párom meg nem fogja fel vagy nem akarja...sztem úgy gondolja: az nem is betegség.
Ha másnak (is) bevallanám, senki nem hinné el, hogy a napi mindenperces fájdalmaim, görcseim valósak. Azt gondolnák, beképzelem.
*
Na itt volt egy szünet az írásban, mert rájöttem, hogy nem is erről akartam írni, s ráadásul magam alatt vágtam a fát. Mindegy. Akkor is félek, s ha kiderül AZ, amitől, azt hiszem nem várom meg.
(Addig viszont dobálom fel a Dokkra, ami még bennem megszületett/megszületik...így lehet rosszakat is.../Bár lehet eddig sem volt egy sem remekmű.)
Minek? Kinek? Ha nem leszek, akkor már senkit nem fogok érdekelni...A családomat? Lesz elég bajuk, pont a "műveimmel" foglalkozzanak? Legyenek nagyon boldogok, s ne az én keserveimmel emésszék még AZ után is magukat!
2019.05.18.
2019. április 15., hétfő
mese a rokkant sárkányról
sárkány koma két fejét
úgy plasztikázta a sebész,
hogy a számuk olykor fogyva
végül megnőtt, s hat a forma.
csak a tüzet feledte ki.
(a helyzet a jelenlegi.)
szóval
hat feje van, s épp hét lába.
ebből négy-öt lába párna.
a maradék kettőből egy
főpárnokként be-belibeg.
az az egy meg fej- és lábnok
szóval tartja e világot.
de a fejek száma roppant
kényes téma, s ha már sokkban
sem okádhatnak tüzet
néha nap a lábaikat
noszogatnák kedvesen:
igen tisztelt lábikóink!
láb nélkül a fej kit hódít?
lenne pedig eme helyen
láblógázó nem egy elem.
jöttötöket mind úgy várja,
négy oldalas lista mára
párbeszédnek alapja.
de hol marad/t/ a kalapja?
(sárba pottyant s feladta?)
2019.03.18.
Bara Anna (Zsefy Zsanett)
A szöveg születésének idején a Dokknak volt:
4 szerkije:
Bájer Máté
Papp Gréta
Juhász Tipi
Papp Szalai Sándor
1 főszerki helyettese:
Tesch Gábor Ferenc
1 főszerkesztője:
Papp Für János
és 1 portál igazgatója(PIG):
Busznyák Imre
Így már levezethető:
hat feje van, s épp hét lába:
4 szerki + főszerki helyettes + a főszerki= együtt: 6 fej
ebből négy-öt lába: azaz 4 szerki + főszerki helyettes
főpárnok: főszerki
fej- és lábnok: PIG
2019. március 17., vasárnap
Életkarc
Tisztelettel Hűséges Olvasóimnak - akiknek számbavételéhez még lehet a másik kezemet is elő kell vegyem - életrajz helyett néhány vonás...
49 őszén a szüleim észrevették, hogy kilenc hónap után az egyik napról másikra gyarapodott családi boldogságukkal a szoba mérete egyenes arányban nem nőtt. A konyári kis szoba-konyhás ház maradt akkora, amekkora. Maradhatott is, hiszen a DEMKÉ-ben születtem, és debreceni polgár lettem. Így engem a méretek felettébb nem érdekeltek. A konyári kis házra pedig nem is emlékezhettem.
Bár nem zavartam különösebben szüleimet, idővel mégis megismerhettem az óvodát, azután úgy általában az iskolát is. Kitűnő volt. Főleg, mert Debrecen mindennapjait színesíthettem egy olyan intézményben, amit a gyermekkórusa Kissné Weiser Katalin vezetésével - és természetesen személyemnek nem csekély mértékben köszönhetően - országhírűvé tett. Ez volt a Bányai Júlia Általános Iskola.
Zenei ambícióim már korábban, úgy hatévesen megmutatkoztak a Péterfia utcai jól szituált szomszéd család - Dr Demény Péter családja - féltve őrzött zongoráján improvizált szerzeményeimben. Én komponáltam, a rém rendes család pedig - talán unoka utáni vágyaiknak engedve - irántam érzett szimpátiájukról biztosítva kegyes mosollyal viselte el több tucat alkalommal a tehetségem - olykor viharos - kibontakozását a fekete-fehér billentyűzeten.
Szüleim szerint viszont a zongora az anyagi vonzaton túl eleve a mérete miatt is felejthető volt az akkori zsebkendőnyi lakásban. Meg kellett elégedjek zenei pályafutásom startjánál egy vonóval, és a hozzátartozó hegedűvel, ami 11 éven át nem szakadt el tőlem, de néhány húr - különösebb lelki traumát nem okozva - azért párszor cserben hagyott.
Középiskola: városunk akkor legerősebb gimnáziumában, - KLTE Gyak.(orta) Gimnázium, de előfordul(t) általánosan is - fizika-kémia szakon jeleskedés.
Ezt tovább fejlesztettem a vegyipari technikum unicum szakán, postai utánvéttel: levelező tagozaton; majd jöhetett az egyetem: begyeden.
A tárgyak közül csak a fakultatív választható anatómiát vettem fel, mert a harmadik randira a DOTE-vel már nem mentem el. Pedig minden esélyem meg lett volna a nászra, mely utóbbi 1972-ben dokumentáltan - anya-könyv-igen - mégis alá lett támasztva, csakhogy egy jobb sorsra érdemes fiatalember oldalán. Igaz, ettől kezdve orvosi praxisom építésére már nem is gondolhattam, de az anyai szerepet kétszer is sikerült biztos alapokra hoznom, miközben feleségként is tartom magam, mintegy bebetonozva férjem - egyelőre csak a - státuszát...
(Azóta kisebb lengésektől eltekintve stabilan áll.)
Első munkahely, ami az utolsótól csak a nevében különbözik: BIOGAL. Itt kutat-ás, környezetben véd-elem, azon belül veszélyes is meg nem is.
A kezdet és a vég között öt évig vízkóstolás és szemmel és azzal sem látható összetevők dokumentált vizslatása a víz egyik (remek)művénél. (Debreceni Vízmű és Gyógyfürdő Vállalat)
Közben már több tucat babér - pontosan nem rögzített mennyiségben - bab, sárgaborsó és más levesekben. Érthető módon a fejemre nem jutott.
2007-ben egy infarktus után a TEVA könnyes búcsúja tőlem - ő sírt...Én törölgettem fel a nyomokat. Majd én sírtam, mert még törölgetni is jólesett volna...tovább.
Onnantól kezdve - majd'megszakadt szívvel - tárca nélküli házisárkány: tűz-ok-ád-ás lírai hangulatban és - sokak fájdalmára - stílusban.
Mindennapjaim: saját kútfő apasztással egybekötött idegi terhelhetőségemnek vizsgálata néhány mindenre elszánt olvasó bevonásával.
Távlatok: mindennap ablakot nyitok, hogy beengedjem...
Remélem egyszer én is megtalálom a kaput a világra.
2013.08.30.-2019.03.17.
Zsefy Zsanett (Bara Anna)
Kiúttalan - M. Fehérvári Juditnak ajánlva
2017-01-09
Mocsár Zsófia Alexandra emlékére
Néha előjönnek majd elcsitulnak, de csak elnyomni és nem megszabadulni lehet tőle. A
siker sem írja felül, a szeretet, az öröm, a pillanatnyi boldogság sem, ha befészkelte
magát. Elindulsz és akármerre fordulsz csak a végét látod, s ami hozzá vezet az ködbe
vész. Már nem érdekel mi érhet útközben. Nem érdekel hogyan jutottál addig a pontig
ahol állsz. Gyökeret vernek, mint a tarack a kiírthatatlan érzéseid. Elveszítetted örökre, s
innen a világ már nem nyújthat semmit számodra. Biztatnak, hogy túl kell élni, és
őrízni, ami már csak emlékképek kavalkádja. Nem érted és nem érdekel. Csak az, hogy
a világ csak téged ölt meg, csak körülötted van űr, mert vele együtt láthatatlanná vált
minden és mindenki. Együtt érezni sem tud senki veled. Hiába mondják, írják. A Te
lányod a Te életed volt. Hogy is tudhatná, mitől fosztott meg az a szörnyű kór. Nincs
vigasz, miközben várnád, és minden vigasz, amit mégis kapsz a szívedbe egy újabb
kés. Ezt csak Te értheted, Te érezheted, s Te döntheted el merre indulsz tovább. Tudva,
hogy hiszed, kívánom, hogy Isten mutassa meg a helyes utat. Legalább neked. (Én
kevésbé bízom rá magam.)
*
Mocsár Zsófia Alexandra (Debrecen, 1991. február 10. – Budapest, 2016. június 23.) magyar díszlet-, jelmez- és fénytervező, képzőművész.
Mocsár Zsófia Alexandra emlékére
Néha előjönnek majd elcsitulnak, de csak elnyomni és nem megszabadulni lehet tőle. A
siker sem írja felül, a szeretet, az öröm, a pillanatnyi boldogság sem, ha befészkelte
magát. Elindulsz és akármerre fordulsz csak a végét látod, s ami hozzá vezet az ködbe
vész. Már nem érdekel mi érhet útközben. Nem érdekel hogyan jutottál addig a pontig
ahol állsz. Gyökeret vernek, mint a tarack a kiírthatatlan érzéseid. Elveszítetted örökre, s
innen a világ már nem nyújthat semmit számodra. Biztatnak, hogy túl kell élni, és
őrízni, ami már csak emlékképek kavalkádja. Nem érted és nem érdekel. Csak az, hogy
a világ csak téged ölt meg, csak körülötted van űr, mert vele együtt láthatatlanná vált
minden és mindenki. Együtt érezni sem tud senki veled. Hiába mondják, írják. A Te
lányod a Te életed volt. Hogy is tudhatná, mitől fosztott meg az a szörnyű kór. Nincs
vigasz, miközben várnád, és minden vigasz, amit mégis kapsz a szívedbe egy újabb
kés. Ezt csak Te értheted, Te érezheted, s Te döntheted el merre indulsz tovább. Tudva,
hogy hiszed, kívánom, hogy Isten mutassa meg a helyes utat. Legalább neked. (Én
kevésbé bízom rá magam.)
*
Mocsár Zsófia Alexandra (Debrecen, 1991. február 10. – Budapest, 2016. június 23.) magyar díszlet-, jelmez- és fénytervező, képzőművész.
2019. március 1., péntek
Ami jobb, hogy nem érint meg
A dadaizmussal a költészetben úgy vagyok, mint a kiállításra bekeretezett kakival.
Nem érint meg és én sem szeretném.
Láttam és szagoltam már olyat, de én mindig lehúztam.
Nem érint meg és én sem szeretném.
Láttam és szagoltam már olyat, de én mindig lehúztam.
2019. február 22., péntek
Eltüntetett bemutatkozó
Ma levettem a Dokkon a nevem "mellől" ezeket a sorokat:
"Közelíts a művészethez kegyelettel, az olvasóhoz alázattal, alkotótársadhoz szerénységgel, önmagadhoz kritikus őszinteséggel!
Az interneten többnyire - és néhány nyomtatott publikációban - Zsefy Zsanett néven szerepelnek az írásaim. A Zsefy nevet még 1968-ban találtam ki az akkor még titokban írt verseimhez.
Mostanság inkább a civil nevemen osztom meg az írásaimat.
Ez utóbbi névhasználatnak a mozgatórugója, hogy a Szentesi névnek nyoma maradjon minél tovább. De szerettem volna drága édesanyám felé is egy hasonló gesztust tenni, ezért 2018. nyara óta az ő nevének (Barabás) rövidítéséből kreált néven is megjelentetek néha, mint Bara Anna. "
"Közelíts a művészethez kegyelettel, az olvasóhoz alázattal, alkotótársadhoz szerénységgel, önmagadhoz kritikus őszinteséggel!
Az interneten többnyire - és néhány nyomtatott publikációban - Zsefy Zsanett néven szerepelnek az írásaim. A Zsefy nevet még 1968-ban találtam ki az akkor még titokban írt verseimhez.
Mostanság inkább a civil nevemen osztom meg az írásaimat.
Ez utóbbi névhasználatnak a mozgatórugója, hogy a Szentesi névnek nyoma maradjon minél tovább. De szerettem volna drága édesanyám felé is egy hasonló gesztust tenni, ezért 2018. nyara óta az ő nevének (Barabás) rövidítéséből kreált néven is megjelentetek néha, mint Bara Anna. "
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)