Szótlanság, avagy az eltávolodás origója

Ha jól érezném magamat, akkor csak a dög unalom fájna. Minden nap puszta túlélés. Olyan: ezen a napon is túl vagyunk, de minek. A szokásos napi faladatok mellett az internet már nem unalom-, és nem magányűző, hanem épp az ellenkezője. Egyre jobban felerősíti, hogy mennyire egyedül vagyok és mennyire haszontalan dologgal töltöm az időt.
Ha anno a párom nem kezd lecövekelni a számítógép előtt, hanem inkább rám, ránk szánja az időt, akár beszélgetésekre, emlékezésekre, netán együtt-sétákra, együtt munkára, most nem itt tartanánk.
Én sem az internetben kerestem volna az időtöltés hasznosnak gondolt lehetőségeit.
Most biztos boldogabb lennék net nélkül is. Illetve legalább kicsit boldog lennék...kicsit közelebb lennénk egymáshoz.
De lényegében vele csak politikáról - rosszul vagyok már tőle - , fociról - el lehet ítélni, de sosem érdekelt -, s max a csipet-csapatról, azaz a cicáinkról, s míg élt a kutyusunkról lehet beszélgetni. Sosem szeretett a múltról, a szülőkről, gyerekekről nosztalgiázni. Legfeljebb néhány mondatban, s már indul is a gépéhez...

2019. október 29.

Türelem, türelem

Kicsit elnyomta ebéd után az álom. Ez nem volt már számára meglepő ebben a korban, és ilyen álmos, esőben nyüglődő délutánon. Még az sem, hogy ma nem is pónik, de vízilovak trappolására kellett magához térnie. Bár megszokhatta volna a téli-, tavaszi-, nyári-, őszi-, sí- és ki tudja még milyen szünetekben -, ez szerinte az elmúlt évtized alatt csak a siketeket nem hozná ki a béketűrésből. De a négyszer két, növésben lévő (kb 4-6-8-10 évet taposó) kis pata tram-ta-ta-tatatata-taram-trapp-trapp-bumm s időnként 2-3 puff random, egész nap, reggeltől este 10-ig, és úgy 10 méteren át, antenna nélkül is fogható adása megszokhatatlan.

Olykor a macskák ketten hat felé spriccelnek szét mellőle, miközben gyanakvó pillantásokat vetnek a plafonra: - még nem szakadt le?
...hát nem. Az még tartja magát, ahogy - nehezen - de ő is.
Nagyszülőhöz méltó empátiával és részvéttel gondolva a felette lakó nyugdíjas iskolaigazgató,  Zs-re. A néha felcsendülő gyerekkacaj üdítő pillanatai pár másodpercig feledtetik az egész napos visítás, sírás, üvöltés kísérte bikafuttatás zajait.

Van, ami azért szöget ütött a fejébe: hol a csudában tudnak rohangálni? Úgy fél évvel ezelőtt volt fent Zs-nél, aki behívta a lakásba, hogy az erkélyen a virágait megmutassa. Annyi bútora, asztala, széke, fotelje volt, van, hogy két lakásba is sok lenne.

De hát ilyenek a gyerekek. Minden képtelenségre képesek. Persze mióta látta a lakást belülről, azóta a trappok közötti puffok, csattttok is értelmet nyertek. Nem annyira a trappolás zenei ritmusának megerősítésére szolgálnak. Inkább a lakás futófelületének megnövelését realizálják menet közben a berendezési tárgyakra való ráfutással, vagy éppen azok arrébb dobásával.

Na, szóval és patatrappal úgy-ahogy magához tért, s levágta magát a gép elé, de a nescafét is elfelejtette lenyelni, olyat látott. Illetve épp az, hogy hála Istennek már nem látta az oldalon. Törölte a szerzője.

Ám, mégis érdemes volt lenyelni és nem megfulladni attól a kortytól: egy réges-régen látott szerző (B.M.) alkotása jelezte, hogy lehet nincs itt minden veszve. Idővel talán mások is visszatérnek.
Csak türelem, türelem...

*
Dokkon: Bara naplómban. Utalásaim a Dokkra és szerzőire vonatkoznak. Így MK-ra (Mórotz-ra 👿😟) és BM-re (Böröczki Mihályra 💗, az egyik kedvenc költőmre.)

Átváltozások

Ahogy múltak az évek egyre jobban megvilágosodott előtte, hogy a férje úgy kezelte végig, még a legszerelmetesebb években is, mint egy örömlányt. Ha szüksége volt rá, akkor akár segített is takarítani, bevásárolni, vagy más inkább kevésbé megterhelő dologban, vagy megvették, amit azelőtt esetleg ellenzett,  csak nehogy visszautasítsák.
Pedig az elején teljesen összeillőnek tűntek. Imádtak táncolni, s ebben mindketten az akkori "elvárásoknak" reményen felül megfeleltek. Értették egymás vicceit, humorát, mely utóbbival a kényes helyzeteken is úrrá tudtak lenni. A kezdetekkor szinte mindenben egyetértettek, ami az idők folyamán a férje részéről átment az "oda sem figyelve ráhagyom" kategória gyakorlásába.
Lassan, de világosan kiderült, hogy semmiben sem különbözik a közhelyek férfi alakjától: csak a szex és a hasa érdekelte. Azokkal szinte bármit el lehetett érni, csak ügyelni kellett az időintervallum betartására...azaz közvetlen e két szenvedély időbeli lefutását követően volt érdemes szaván fogni. Az idő múlása az óhajok teljesíthetőségével fordított arányban állt.
Hát, nem erre vágyott, az már biztos. A valamit valamiért-et sok élethelyzetben el tudta képzelni, de egy házasságban jó kaja és egyebek nélkül is kell lenni kapocsnak. Kapocsnak, ami nem a húst kapcsolja fájdalmasan hússal össze, hanem lélektől lélekig híd. Akkor pedig természetes, hogy ott megfér, sőt összetartó a testi és a gasztronómiai élvezet is.

Hetek óta stagnál a besorolás a Dokkon

Lehet rossz poén, de kéretik jóindulatú célzásként kezelni!

BírálanDOKK...........
MulanDOKK ???
MaradanDOKK  ???

Ma van Mindenszentek,
holnap Halottak napja.
Húsvét – a feltámadásé...

Majd akkor visszanézek.
😜

Ha már a diák megalázhatja a tanárt

Tessék végignézni a csatornák napi - mindennapi - kínálatát: krimi, krimi, horror...nem néha, hanem minden nap. Soha nem látott "szabadság" a téma megjelenítésében: a gyilkolás különböző, kegyetlenebbnél-kegyetlenebb módozatára már nem csak jelképes utalások vannak, hanem részletes bemutatás, gyakran premier plánban. A Dr. Csont nálam a kezdeti borzongástól, néha hányingertől már eljutott odáig, hogy közömbösen is tudom nézni, ha épp húscafatok felett, vagy éppen a csontok kifőzése közben folyik a párbeszéd. Most más krimisorozatokra nem térve ki arra szeretnék utalni, hogy az embereket hozzászoktatják/szoktatták a korábban elképzelhetetlen borzalmakhoz. Olyanokhoz, amikről 30-40 évvel ezelőtt még beszélni sem beszéltünk szívesen, miközben újabb generációk nőnek/nőttek fel ezeken a sorozatokon úgy, hogy szinte természetessé, sőt talán mondható, hogy elvárássá válik a kegyetlenség a filmekben. Ami azt vonzza/vagy vonhatja maga után, hogy a kínzások, gyilkosságok témájának egyre több, egyre keményebb, elborzasztóbb formáját kell kínálniuk a filmkészítőknek.
Mondhatnánk: Na és? Ezek csak filmek. (De most direkt nem térek ki az olvasásra, könyvekre...talán azért sincs értelme, mert egyre kevesebbet olvasunk, s van az a réteg, amelyik olvasni alig tud, de egy filmhez erre a képességre nincs szüksége..)
A lényeg, hogy vannak, akik ezeken a filmeken "szocializálódnak" antiszociálissá...
Na nem ez az egyetlen motiváció, de ez is az lehet, ha a családban problémák vannak, ha rossz viselkedésmintákon nő fel a gyerek, ha elhanyagolják, s többnyire emiatt hozzá hasonló sorsú "baráti" környezetbe menekül. ...és a fantáziájukat ezek a filmek tovább "bővítik".
Nem utolsó sorban, ha a fiatal tudatára ébred, hogy csak jogai vannak manapság, mert a törvények a retorziót ritkán, rosszul vagy egyáltalán nem alkalmazzák.

Így lehet ellehetetleníteni egy szakmát, hivatást. A fiatalok - nyilván csak a hasonlóan elfogadhatatlanul viselkedőkre gondolva -
csak a "szabadságot" ismerik, és követelik ki maguknak, míg a felelősségtudat ismeretlen fogalom számukra. Arról konkrétan - sztem - egy törvény sem rendelkezik "kézzel foghatóan".
Plusz még a diszkrimináció látszatát is elkerülni akaró törvények (http://helsinki.hu/wp-content/uploads/70A_GyorfiT_MTothB.pdf) betartásával/betartatásával így lehet diszkriminálni, mert vannak akik emögé bújva, erre hivatkozva úgy érzik - s mondhatni tudják -, hogy szinte bármit megtehetnek. (PL.: mint itt is, az iskolában, a tanár(okk)al.)
(Addig, amíg a védelemben lehet a diszkriminációra hivatkozni, addig lesz is diszkrimináció. Éppen a törvény megléte miatt. Ahol minden emberre származásától függetlenül alapból uazon jogok, törvények érvényesek, ott fel sem merülhetne a diszkrimináció, sem mint elmarasztaló, sem, mint felmentő jogalap. Azaz nem is lenne szükség erre a törvényre.) ...és itt is teljesen mindegy (lenne), hogy ki "honnan jött". Úgy kell(ene) megítélni! De ...és ha...
-

https://debreceninap.hu/orszag/2019/10/07/a-tahosag-csucsa-oran-mentek-neki-a-tanarnak-egy-magyar-kozepiskolaban/?fbclid=IwAR1fzeGeJ3rqMMjdBCapV88zHXFK5gSn6KYDh8jtRYih9x7BA41bQHvWGO8
*
https://www.facebook.com/permalink.php?story_fbid=2408985229388865&id=100008322344618

2019.10.09.

Visszavonhatatlan

Mostanság már hajnal előtt fent vagyok. Nem, ritkán már kettőtől. Két napja hajnal 4-től. Valami szörnyűségeset álmodok előtte, s ha felébredek még bennem van pár percig az az érzés, és nincs kedvem visszaaludni. Gondolom a szívemet, vérnyomásomat ez is megviseli, ahogy ma is. 178 volt, s a mérés pillanatában még nem is tulajdonítottam nagy jelentőséget neki. De hamar rá kellett döbbenjek, hogy most nem elég a pozitív gondolkodás. Abbahagytam a takarítást, rámolást, és a kanapén eldőltem. De nem lett jobb.  Hat óra körül jött a nitromint spray...igaz nem szívrohamom volt, de anno a tabletta korábban mindig hamar segített. Most kicsit lassabban ment...Nyolc után már gondolkodni is tudtam, s óvatosan tenni-venni a lakásban. A tegnapi tragikus hírre igyekeztem nem gondolni, de nem ment. Nem hiszem, hogy amiatt kerültem ismét ilyen állapotba, de csak ott motoszkált és motoszkál bennem, hogy egy pillanat alatt elveszíthetjük ismerősünket, barátunkat, családtagunkat.... és egy pillanat, hogy voltunk, s már nem leszünk....és alig ismerjük egymást. Feledhetőek vagyunk és hiába fogadjuk, hogy sosem felejtjük...ha megfeledkezünk róla, megfeledkeznek rólunk, akkor már késő. Sajnálom, hogy zárt világom ajtaját néha nem nyitottam ki,- s még most sem tudok változtatni rajta - pedig éreztem, hogy elkelne néhány biztató szó. De féltem, tartottam tőle, hogy nem vennéd jó néven, ha sorsod felől érdeklődnék.

Tiszai P. Imrével sok irodalmi oldalon együtt voltunk jelen. Morgós, néha mérges, de  alapvetően kedves és őszinte szerzőtárs voltál. Verseidet és az üzenőfaladat olvasva sokszor szóltam hozzád - gondolatban. Lehet odafentre most már valóban eljutnak a ki nem mondottak, és megérzed, hogy lélekben én is ott voltam melletted. Ha nem jut el hozzád, akkor majd fent megbeszéljük. Tagadtad, de Te költő voltál. Nyugodj békében, Imre!

Szellemi képességek

A zsenik egy része bizonyos értelemben őrült is.
Az őrült nem feltétlen zseni és nem feltétlen hülye.
A hülye lehet bizonyos esetekben őrült, de zseni semmi szín alatt.

A zsenik egy része tudja, hogy zseni.
Az őrült sosem ismeri el, hogy őrült.
A hülyének rajta kívül mindenki hülye. Rá kell hagyni!

fotó mentése a "kéregidőm" c. vershez

Jobb is, ha nem tudod MK

HL = MK naplója - Dokk

Posztumusz

Megállítanám az időt. De mert nem tehetem, rohanok. Mindezt csak átvitt értelemben, hiszen a "járásom" és a "nézésem" sem a régi. 
Egyre inkább félek Attól a perctől. Lehet azért, mert lassan nyolc éve élek mindenperces fájdalommal, pedig (még) nem vagyok rákos. Igaz az utóbbi pár hónapban ebben sem lehetek biztos.
Kérdezhetnék, s kérdezik is miért nem műttetem meg magamat, hogy legalább az egyik fájdalomgóctól megszabaduljak? Mert eddig minden orvosi beavatkozás után fellépett egy másik, súlyos vagy súlyosabb baj, ami újabb műtétet vont maga után, aminek a következményeit most is viselem.
Így  - bár kevés az előbbi információ, de el lehet hinni, hogy nem egy hisztis inkább mazochista lélek vagyok - nem csoda, hogy inkább szenvedek. Amíg szenvedek: élek. Valamelyik nap jutott eszembe a közhely... egy filmben hangzott el..., hogy: rövid az élet, hát légy boldog!
Én igyekszem, de ehelyett már pánik-beteg is lettem. Nem diagnosztizált, mert orvosnak nem, és a páromon kívül másnak sem vallottam be. A párom meg nem fogja fel vagy nem akarja...sztem úgy gondolja: az nem is betegség.
Ha másnak (is) bevallanám, senki nem hinné el, hogy a napi mindenperces fájdalmaim, görcseim valósak. Azt gondolnák, beképzelem.

*
Na itt volt egy szünet az írásban, mert rájöttem, hogy nem is erről akartam írni, s ráadásul magam alatt vágtam a fát. Mindegy. Akkor is félek, s ha kiderül AZ, amitől, azt hiszem nem várom meg.
(Addig viszont dobálom fel a Dokkra, ami még bennem megszületett/megszületik...így lehet rosszakat is.../Bár lehet eddig sem volt egy sem remekmű.)
Minek? Kinek? Ha nem leszek, akkor már senkit nem fogok érdekelni...A családomat? Lesz elég bajuk, pont a "műveimmel" foglalkozzanak? Legyenek nagyon boldogok, s ne az én keserveimmel emésszék még AZ után is magukat!


2019.05.18.