2018. október 31., szerda

A vers testrészei szerintem

- agymenéseim/sokadik/ -


A vers olyan élőlény, amit élettelenből az ember és nem az Isten teremt.

Mivel az ember szeret játszani, kézenfekvő, hogy csak azért is eltér a vers testfelépítése a kézenfekvőtől, a normálistól. Ha összehasonlítjuk az emberrel, akkor hozzá viszonyítva fejtetőre van állítva. A vers eleje ugyanis a vers lába. (Azaz az alsó végtag.)
Evidens, elvégre valamivel el kell indulni. A vers, ha el sem indul, akkor milye és hova tartana később? Ha nincs mivel, akkor az puszta lírai akarás lenne, ami max nyögést eredményezne.

De a verstest törzse azután már adja magát. Igaz, kivételes esetekben keresve sem található, de a versszellemektől most eltekinthetünk!
A verstörzs - akár  a fafejek alatti fatörzs - hol kövérebb, hol soványabb.
 Más-más külsővel és belső tartalommal bír, ahogy a "kétlábúaknál " is. (Majmokkal itt nem foglalkozom.)
De, ami az embernél is a legfontosabb testrész, a fej a versnél a zárlat. S az előbbiekből következően hol máshol lenne, mint a végén, legalul. A többi hely ugyanis már foglalt.
Ha nincs zárlat, akkor vers sem lehet, hisz fej nélkül agyatlan az egész. Azaz, ha nincs caput, akkor kaput a versnek. Persze esetenként fejjel is lehet kaput, s mehet a szerző a falnak!

U.i.:
A fej részeire, s a többi olyan apróságra, mint a nyak, a törzs részei - mellkas, has, medence -, vagy a végtagok - felső, alsó - nagyvonalúan most,... és később sem térek ki.
Mivel én sem hülyülök már meg jobban, de bolondnak áll a világ! - meg a köz-hely -, kéretik helyén kezelni az értekezésemet!

(Zsefy)

2018. október 30., kedd

A Realitás és a Fantázia

Hét ágra süt a Nap. A tűző napon ketten haladnak, a Fantázia és a Realitás.
A Realitás büszkén, magabiztosan lépked az úton. A Fantázia szerényen, a fal mellett, mint az árnyék.

- Látod, Fantázia - szól a Realitás - nekem nincs miért visszahúzódnom. Minden engem igazol az életben! Még a tűző Nap sem rendít meg ebben a hitemben.

- Tudom, Realitás. Ezért is engedlek magam elé.  Aki nem ért meg, azt hagyni kell a saját útján haladni. Úgysem fogja fel, hogy néha az árnyéka nagyobb lehet nála.

2018. október 26., péntek

Titulus, avagy nem vagyok költő


Mindig is tudtam, hogy nem vagyok költő. Ahhoz a tudáson, tehetségen túl szükséges lenne megjelenéseknek irodalmi értéket képviselő lapokban; könyvkiadásnak - lehetőleg nívós kiadó(k) támogatásával -, elismert; számon tartott irodalmi kör(ök) tagságára, és nem kizáró feltétel lenne a Magyar Írószövetségnél is jegyzett né; esetleg egym vagy több :)) irodalmi díj tulajdonlása. Ezek csak vázlatosan jelzik, amik sztem kritériumai lehetnek a "költő" titulus pironkodás nélküli viselésének.
Egyik feltételnek sem tettem és előre látom, hogy nem is teszek eleget a jövőben sem, mert már az első két pont megléte is hiányzik, vagy legalábbis kétséges.
Ezért sehol nem kiáltottam ki magamat költőnek. Ezt a titulust itt, és tucat oldalon "kaptam". Hogy elfogadtam? Igen. Itt és sok helyen ez "kijár" a tagoknak.
Akinek nem tetszik, lapozhat! :-)


2018.10.26.

2018. október 25., csütörtök

Szabad akarat

Az utolsó fél évben már sejtettük, hogy baj van, de tagadta. Sosem panaszkodott, és orvoshoz sem ment.
Végül édesapám az utolsó 2 hónapot kevés megszakítással kórházban, morfiumozva töltötte. Tüdőrák, májáttéttel. (Sosem ivott...)
Azon a napon 5 perccel kellett volna hamarabb a klinikára érjek. Nem sikerült... Az orvosok közölték, hogy elutasította a vizsgálatokat és az oxigént. Nem tudtak mit tenni...

Édesanyám ezután két évig nálunk lakott. Élete a betegség árnyékában telt. Már születésem után 2 évvel majdnem két éven át kórházban többet volt, mint otthon. Emlékeim szerint kb 12 tüdőműtéten esett át. Össze-visszakaszabolták. Ezt egész életében úgy "viselte, hogy nem is sejtették. A ruhák szabása sokat segített ebben.
Idős korában jött sorban a méhnyakrák, a mellrák, majd a csontrák. Műtétek és több tucatnyi sugárkezelés. Amikor édesapám halála után hozzánk költözött még ráadásként egy trehány mentősnek köszönhetően nyílt felkarcsont törése is lett, amit hiába műtöttek, a rák miatt nem forrt össze. Egy drót próbálta összetartani a csontvégeket, de ehelyett inkább utat tört az izmokon, és a bőrön át. Így nyílt töréssel, sebbel élte le élete utolsó két évét. El lehet képzelni!
Amikor 3 napra köhögési rohamok miatt az orvos beutalta az Augusztába, még mind reménykedtünk. Miben? Már csak a hazatérésében. A javulásban már hiába...
A házassági évfordulónk napja volt, amikor ismét rohantam hozzá. Ekkor már 3 napja volt egy olyan intézményben, ahol reggeltől estig dübörgés, kopácsolás, fülsiketítő fúrás volt, mert felújítás alatt állt az épület. Por, kosz, idegeskedő nővérek, orvosok...
Én meg bizakodva, és tök gyanútlanul léptem a kórterembe, ahol édesanyám vérben úszva feküdt. Holtan. Hajnalban vették észre a szobatársak. (De délelőtt még senki nem foglalkozott vele, hogy minimum rendbe tegye...) Az ápolónő, akinek szóltam, hogy hogy történhetett ez meg, hiszen előző nap még egészen jól volt, annyit válaszolt, hogy álmában valahogy kicsúszott a branül...

2018,10,25,

2018. október 20., szombat

Már megint Dokk-állapotok

...nincs új a Nap alatt
hát fölé kell/ene/ emelkedni...

de nem megy

2018. október 8., hétfő

Napküllők


A "költözők" c. versemhez, ha valaki nem értené a "napküllő" kifejezésemet...., mint pl:  JTibi-szerki...:-)