2019. szeptember 6., péntek

Visszavonhatatlan


Mostanság már hajnal előtt fent vagyok. Nem, ritkán már kettőtől. Két napja hajnal 4-től. Valami szörnyűségeset álmodok előtte, s ha felébredek még bennem van pár percig az az érzés, és nincs kedvem visszaaludni. Gondolom a szívemet, vérnyomásomat ez is megviseli, ahogy ma is. 178 volt, s a mérés pillanatában még nem is tulajdonítottam nagy jelentőséget neki. De hamar rá kellett döbbenjek, hogy most nem elég a pozitív gondolkodás. Abbahagytam a takarítást, rámolást, és a kanapén eldőltem. De nem lett jobb.  Hat óra körül jött a nitromint spray...igaz nem szívrohamom volt, de anno a tabletta korábban mindig hamar segített. Most kicsit lassabban ment...Nyolc után már gondolkodni is tudtam, s óvatosan tenni-venni a lakásban. A tegnapi tragikus hírre igyekeztem nem gondolni, de nem ment. Nem hiszem, hogy amiatt kerültem ismét ilyen állapotba, de csak ott motoszkált és motoszkál bennem, hogy egy pillanat alatt elveszíthetjük ismerősünket, barátunkat, családtagunkat.... és egy pillanat, hogy voltunk, s már nem leszünk....és alig ismerjük egymást. Feledhetőek vagyunk és hiába fogadjuk, hogy sosem felejtjük...ha megfeledkezünk róla, megfeledkeznek rólunk, akkor már késő. Sajnálom, hogy zárt világom ajtaját néha nem nyitottam ki,- s még most sem tudok változtatni rajta - pedig éreztem, hogy elkelne néhány biztató szó. De féltem, tartottam tőle, hogy nem vennéd jó néven, ha sorsod felől érdeklődnék.

Tiszai P. Imrével sok irodalmi oldalon együtt voltunk jelen. Morgós, néha mérges, de  alapvetően kedves és őszinte szerzőtárs voltál. Verseidet és az üzenőfaladat olvasva sokszor szóltam hozzád - gondolatban. Lehet odafentre most már valóban eljutnak a ki nem mondottak, és megérzed, hogy lélekben én is ott voltam melletted. Ha nem jut el hozzád, akkor majd fent megbeszéljük. Tagadtad, de Te költő voltál. Nyugodj békében, Imre!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése