2015. október 1., csütörtök

Egymás mellett egyedül


Az ember megszületik, tanul, felnő, dolgozik, megöregszik, felejt, és felejtik. Van, akit már a halála előtt, van, akit csak azután. Hogy ki, kit, mikor, az sok mindentől függ. Aki nyitottabb életet él, sok rokona, barátja van, annak nagyobb az esélye, hogy tovább őrzik a hozzá kötődő emlékeket.
Lesz, aki beszél is azokról és lesznek, akik csak magukban idézik fel. Az utóbbiak talán azért, mert nem lesz már olyan valaki, aki ismerte az illetőt, vagy egyszerűen nem lesz olyan helyzet, körülmény, amikor beszélhetne róla.
Pedig itt vannak azok, akik még mesélnének a szeretteikről, akik már az égi utakat róják, de nincs kinek. A fiatalok a nap huszonnégy órájából húszat dolgoznak, az idősebbek vagy magukkal vagy az internettel vagy a kedvenc hobbijukkal, - ami közé én már az evést is besorolom a szomorú  tapasztalataim alapján -, vannak elfoglalva. A férfiak nagy része minden múltbéli felemlegetését felesleges lelkizésnek tartja. Azután csodálkoznak, hogy a nők rosszkedvűek, szótlanok, vagy éppen mindenre ingerülten reagáló megkeseredettek.
Így nem egymással együtt, hanem csak egymás mellett élnek egyedül. Naponta  elmennek egymás mellett, mert már észre sem veszik egymást.