2019. május 18., szombat

Posztumusz

Megállítanám az időt. De mert nem tehetem, rohanok. Mindezt csak átvitt értelemben, hiszen a "járásom" és a "nézésem" sem a régi. 
Egyre inkább félek Attól a perctől. Lehet azért, mert lassan nyolc éve élek mindenperces fájdalommal, pedig (még) nem vagyok rákos. Igaz az utóbbi pár hónapban ebben sem lehetek biztos.
Kérdezhetnék, s kérdezik is miért nem műttetem meg magamat, hogy legalább az egyik fájdalomgóctól megszabaduljak? Mert eddig minden orvosi beavatkozás után fellépett egy másik, súlyos vagy súlyosabb baj, ami újabb műtétet vont maga után, aminek a következményeit most is viselem.
Így  - bár kevés az előbbi információ, de el lehet hinni, hogy nem egy hisztis inkább mazochista lélek vagyok - nem csoda, hogy inkább szenvedek. Amíg szenvedek: élek. Valamelyik nap jutott eszembe a közhely... egy filmben hangzott el..., hogy: rövid az élet, hát légy boldog!
Én igyekszem, de ehelyett már pánik-beteg is lettem. Nem diagnosztizált, mert orvosnak nem, és a páromon kívül másnak sem vallottam be. A párom meg nem fogja fel vagy nem akarja...sztem úgy gondolja: az nem is betegség.
Ha másnak (is) bevallanám, senki nem hinné el, hogy a napi mindenperces fájdalmaim, görcseim valósak. Azt gondolnák, beképzelem.

*
Na itt volt egy szünet az írásban, mert rájöttem, hogy nem is erről akartam írni, s ráadásul magam alatt vágtam a fát. Mindegy. Akkor is félek, s ha kiderül AZ, amitől, azt hiszem nem várom meg.
(Addig viszont dobálom fel a Dokkra, ami még bennem megszületett/megszületik...így lehet rosszakat is.../Bár lehet eddig sem volt egy sem remekmű.)
Minek? Kinek? Ha nem leszek, akkor már senkit nem fogok érdekelni...A családomat? Lesz elég bajuk, pont a "műveimmel" foglalkozzanak? Legyenek nagyon boldogok, s ne az én keserveimmel emésszék még AZ után is magukat!


2019.05.18.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése