Műhely műhely nélkül a Dokkon

Tóth Gabi költő a Dokkon segítséget kért az egyik verséhez.  Úgy érezte, hogy megerősítésre, vagy javaslatokra van szüksége, hogy eldöntse a "kőszívűek" elég jó-e a feltöltéshez.
Ennek apropóján merültek fel bennem - nem először - ezek a gondolatok:

Az ilyen (segítség)kérések egymás felé még akkor is indokoltak lennének, ha a szerkik a meójuk, és az abban felvetett javaslatuk után figyelemmel kísérnék a szerzők reakcióit, ami lehet időhiány vagy rossz szokás/beidegződés miatt szinte mindig, szinte mindenkinél elmarad.

Pedig a műhelymunkának ez az oda-vissza figyelem/párbeszéd lenne/lehetne az alapja.

Úgy semmi értelme műhelymunkáról beszélni, ha a szerki kifejti mi a rossz, esetleg javaslatot is bedob, s a szerző azokat megszívlelve, felhasználja a javításban, amit közzé is tesz a még sorstalan vers alatt a szerki(k) figyelmébe ajánlva.

 De minek?  Javarészt nem kap választ; az eredeti versbe pedig már nem nyúlhat a szerző a meo után, azaz nem javíthatja csak egy újabb feltöltéssel.
Ha megint célt tévesztett és a szerkinek nem felel meg - ismét egy újabb - egy hét múltával realizálható - feltöltéssel. Így akár heteken át is - ha van hozzá türelme - javítgathat az alkotó.

A műhelymunkának pedig az lenne a lényege, hogy mielőtt a vers sorsa eldől, alakíthassa még az alkotó a szerkik és esetleg az olvasók, alkotótársak javaslatai alapján. (Nyilván, ha a szerző igényt tart rá.)
Amikor azután a szerző véglegesnek érzi a verset, akkor menne a bírálandokkba. Addig a Műhelyben lehetne... Nyilván ez utópia...valószínű nehéz lenne megvalósítani, mert egyrészt: sok szerző mielőbb szeretné tudni az "ítéletet", másrészt plusz feladatot róna a szerkesztőkre is.
A Gyors&Gyilkos talán anno ezért jött létre, de nem funkcionál folyamatosan. Ott is kevés a párbeszéd, és nem utolsósorban ahogy a neve is jelzi: gyors véleménynyilvánítások vannak, amelyeknek saccperkábé 70 százaléka a meózásnál elbukik. Azaz az ott kapott vélemények totál ellentétben vannak - még u.azon kritikus esetén is - a bírálandokk meóival. Ráadásul a későbbiekben szinte lehetetlen visszakeresni a saját szerzeményünket, mivel "kódot" kapnak az oda feltöltött művek.
A szerkesztők, pontosabban néhány szerkesztő hangnemére, stílusára csak annyiban térnék ki, hogy a lekezelésből kevésbé /szívesen/ tanul/okul a szerző.