Egy filmben (Vészhelyzet, 7. rész. 1994.) dec.19-én hangzott el:
"Akinek a szülei meghalnak: az árva; akinek a házastársa: az özvegy, de aki a gyerekét veszíti el, arra nincs szó."
. . . de nincs kinek, mert már elment, mert még nem ér rá, mert nem akarom terhelni . . .
2017. december 19., kedd
2017. december 16., szombat
találkozás
ha újra tavasztól
szédül az utca
rám feszül az éj
mint szűk kapubolt
házak falára
redőket karcol
a pirkadat fénye
lépted harmaton
mögötted árnyék
a démoni magányom
hogy nem ismerlek fel
te megbocsátod
ha önmagammal szembejövök
2017.12.16.
Zsefy Zsanett
(szeszélyes)
szédül az utca
rám feszül az éj
mint szűk kapubolt
házak falára
redőket karcol
a pirkadat fénye
lépted harmaton
mögötted árnyék
a démoni magányom
hogy nem ismerlek fel
te megbocsátod
ha önmagammal szembejövök
2017.12.16.
Zsefy Zsanett
(szeszélyes)
2017. december 8., péntek
Belefáradtam
2006-2007-re
már annyi volt a Tevánál a munkám, hogy reggelente azzal ébredtem: bárcsak
örökre elaludtam volna. Teljesen kikészültem a cégnél és az itthoni munkától.
Segítség sem ott, sem itt.
Most 2017-ben kezdek hasonlóan érezni. Egyszerűen nem bírok már mindent egyedül. Az ünnepeket pedig a pokolba kívánom. Annak idején minden családi ünnepre én készültem...segítség nélkül. Anno nálunk ünnepeltük a gyerekek névnapját, szülinapját, a mieinket detto. Anyuék tartották és mentünk az ő szüli és névnapjukra. Valahogy belefáradtam, hogy felnőtt emberek névnapjára, szülinapjára is én készüljek. Nem bírom már fizikailag. Pár éve legszívesebben azt mondanám: rendeljünk valamit és kész. Ha ők nem tudják vagy akarják ünnepelni, az is rendben. De ne érezzem, hogy nekem mindenáron kötelességem.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)