. . . de nincs kinek, mert már elment, mert még nem ér rá, mert nem akarom terhelni . . .
2019. április 15., hétfő
mese a rokkant sárkányról
sárkány koma két fejét
úgy plasztikázta a sebész,
hogy a számuk olykor fogyva
végül megnőtt, s hat a forma.
csak a tüzet feledte ki.
(a helyzet a jelenlegi.)
szóval
hat feje van, s épp hét lába.
ebből négy-öt lába párna.
a maradék kettőből egy
főpárnokként be-belibeg.
az az egy meg fej- és lábnok
szóval tartja e világot.
de a fejek száma roppant
kényes téma, s ha már sokkban
sem okádhatnak tüzet
néha nap a lábaikat
noszogatnák kedvesen:
igen tisztelt lábikóink!
láb nélkül a fej kit hódít?
lenne pedig eme helyen
láblógázó nem egy elem.
jöttötöket mind úgy várja,
négy oldalas lista mára
párbeszédnek alapja.
de hol marad/t/ a kalapja?
(sárba pottyant s feladta?)
2019.03.18.
Bara Anna (Zsefy Zsanett)
A szöveg születésének idején a Dokknak volt:
4 szerkije:
Bájer Máté
Papp Gréta
Juhász Tibi
Papp Szalai Sándor
1 főszerki helyettese:
Tesch Gábor Ferenc
1 főszerkesztője:
Papp Für János
és 1 portál igazgatója(PIG):
Busznyák Imre
Így már levezethető:
hat feje van, s épp hét lába:
4 szerki + főszerki helyettes + a főszerki= együtt: 6 fej
ebből négy-öt lába: azaz 4 szerki + főszerki helyettes
főpárnok: főszerki
fej- és lábnok: PIG
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)