A kevésbé fiatalok még emlékezhetnek rá, hogy minden villamoson kalauz vagy kalauznő kezelte a jegyet, sőt tőlük lehetett azt megvenni. Azokon a régi, széljárta járgányokon indításjelzőnek csengő volt felszerelve, amit a kapaszkodók között lelógó nadrágszíjra hasonlító bőr meghúzásával lehetett működésbe hozni. Ha a kalauz azt megrántotta, a felhangzó csengőszóra a vezető elindíthatta a szerelvényt.
Egyik alkalommal éppen ezt a feladatát akarta teljesíteni a szokásos módon a másfél méter magas, egyébként csinos, fiatal kalauznő. Mivel a magasra helyezett indításjelzőt csak némi tornagyakorlat beiktatásával tudta elérni, így már rutinosan ugrott is, hogy meghúzza...de hopp! Kísérőként egy galambocskát is útjára engedett nem éppen halk zönge kíséretében.
Mire földet fogott a bájos hölgy, fülig izzásba jött arccal, egy utas spontán és nem éppen az orra alatt így reagálta le:
- Úgy, úgy Kedves! Ha nem éri, lője le!
Ezt a sztorit évek múlva szinte minden nagy város - ahol villamos közlekedett - magáénak tulajdonította, amiben az volt a jó, hogy az eredeti főhős akár biztonságban is érezhette magát...Ugyanakkor szinte minden nagy város másfél méter magas, csinos, fiatal kalauznője gyanakvó pillantások kereszttüzében volt kénytelen végezni a munkáját hosszú időn át.
