Ülök a szobában. Novemberi délután van.
A tévé megszokásból adja az alapzajt. Lábam előtt szunyókál öreg kutyám. Már csak segítséggel tud felállni és nagy erőfeszítésébe kerül egyedül néhány lépést megtenni. A cicák elpihentek. Mindegyik máshol. Itt most csak egyikőjük választotta ki az ágyat.
Párom a félszobában a monitor előtt. Ahogy általában. Leszámítva az evés, a kutyasétáltatás, kutya-, macskaetetés, napi bevásárlás és a heti kutyavacsora-főzés idejét.
A másik félszobában szinte egész nap a nagyfiunk. A napi két kutyasétáltatás és kajálás idejét leszámítva.
Szóval igazi családi idill, hiszen nem élek egyedül.
Csak egyedül vagyok. Velük együtt is.
